Ki nem állhatják a felhasználók a lapcsoportokat a Chrome-ban

0

Amikor egy fejlesztő kiegészíti egy új funkcióval az alkalmazását, akkor bízik benne, hogy az hasznos lesz a felhasználóknak, és kedvelni fogják, de ez nem mindig jön össze, sőt, néha teljesen fordítva sül el a dolog. Ez történt mostanában a Chrome böngészővel is, rengetegen utálják a Google nemrég bevezetett újítását.

A lapcsoportok (Tab Groups) nevű funkcióról van szó, ami januárban került bejelentésre, majd élesítették is, és később ez lett az alapbeállítás a Chrome böngészőben. Egy darabig még ki lehetett kapcsolni a chrome://flags beállításoknál, majd az újabb verziókból már ezt a lehetőséget is elvették, ami sokaknál felháborodást okozott.

A funkció lényege, hogy csoportokba (mappákba) tudjuk rendezni a megnyitott oldalakat. Ezt kétféleképpen tehetjük meg: egy adott tabot a másikra húzunk, vagy pedig a lenyíló menüben kiválasztjuk a “Lapok csoportosítása” opciót. A probléma ott kezdődik, hogy a csoportokba rendezés sok esetben csak bonyolítja a használatot, nehezebb elérni a megnyitott lapokat, illetve sokan arra panaszkodnak, hogy a funkció lassítja, meg-megakasztja a böngészést.

A lapcsoportok tehát sokak számára nem hogy hasznosak lennének, hanem egyenesen rontják a felhasználói élményt, nehézkesebbé teszik a böngészést. Ezt rengetegen jelezték is már a Google felé, többek között a Chomre hibabejelentő felületén, ahol hatalmas támogatást kapott a probléma. A legtöbben azt kérik, hogy legalább ki lehessen kapcsolni a lapcsoportokat.

Reméljük, hogy a Google meghallgatja a felhasználók kérését, addig is az egyetlen megoldás, ha törlöd a Chrome-ot a mobilodról, és felteszel egy korábbi verziót. Ennek persze vannak biztonsági kockázatai, hiszen azóta több hibát, biztonsági rést fedeztek fel, illetve javították ezeket.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid