Új Lenovo csúcsmodell érkezik a hónapban

0

Az idei év elején a Lenovo egy csúcskategóriás okostelefonnal lepte meg rajongóit, a Legion Y90 nevű készülék brutális hardvert rejtett a belsejében, de mégiscsak egy gamer mobil volt, ami az átlagfelhasználók számára nem igazán alternatíva. Éppen ezért a színfalak között készül egy hagyományosabb zászlóshajó is Lenovo Y70 néven. A tervek szerint a készülék már ebben a hónapban meg is jelenik.

A Lenovo Y70 egy Weibo-poszt értelmében augusztus 13-án mutatkozik be, egyebek mellett 50 megapixeles elsődleges kamerával. Nem ez az első alkalom, hogy hallunk a telefonról, mivel korábban Halo kódnéven már tiszteletét tehette a kínai telekommunikációs irodánál.

Nagyon úgy tűnik, hogy a plakáton lévő és a TENAA által rendereken megjelenített készülék ugyanaz. Az akkor publikált adatok alapján a 6,67 colos megjelenítő AMOLED technológiára épül, a felbontása pedig Full HD+ lesz, és az emelt képfrissítési frekvenciában is biztosak lehetünk, bár annak pontos specifikációja egyelőre nem ismert.

A telefon belsejében nagy valószínűleg Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet szolgál majd, ezt támasztja alá az is, hogy a készülék képes lesz 8K felbontásban videózni, a korábbi “sima” Snapdragon 8 Gen 1 chipet pedig már jó eséllyel nem fogják erőltetni. A chipset mellé legfeljebb 16 GB RAM, valamint 512 GB háttértár kerül majd, de lesznek szerényebb konfigurációk is.

Az 50 megapixeles fő kamera mellett a hátoldalra kerül egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű modul, illetve egy jelenleg még ismeretlen képességekkel rendelkező harmadik egység. Az előlapi képrögzítő egy kivágásban foglal majd helyet a kijelzőn, középre igazítva, de ennek sem ismert még a felbontása.

A Lenovo Y70 belsejében még helyet szorítanak egy 4880 mAh kapacitású akkumulátornak is, amely minden bizonnyal kompatibilis lesz valamilyen gyorstöltési metódussal, de a pontos sebességet még nem tudni. A teleppel együtt a telefon 205 grammot fog nyomni. A készülék tehát augusztus 13-án kerül bemutatásra, és nagy valószínűséggel első körben a kínai piacon fog megjelenni, de hogy várhatóan mennyiért, jelenleg sejtésünk sincs.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid