Kiderült, mikor jöhet a Xiaomi 12 Ultra

0

A Xiaomi 12 modellek már egy ideje velünk vannak, sőt, egy részük már a globális piacokon is forgalomba került. Jelenleg a legmenőbb tulajdonságokat a 12 Pro kínálja, de már nagyon régóta lehet hallani egy Ultra variáns érkezéséről, ami a korábbi Mi 11 Ultra méltó utódja lehet majd. Most kiszivárgott a készülék lehetséges debütálásának időpontja.

Napra pontosan még nem tudták megmondani, de a Pricebaba kapcsolatai szerint a Xiaomi 12 Ultra májusban jelenhet meg a kínai piacon, majd ezt követően valamikor a jövőben kiléphet a nemzetközi vizekre is. Ez már megtörtént a Xiaomi 12 széria többi tagjával, hiszen azokat tavaly decemberben mutatták be a kínai vásárlók számára, majd most márciusban a nemzetközi forgalmazás is megkezdődött. Abban csak reménykedni lehet, hogy a 12 Ultrára nem kell majd ilyen sokat várni a bemutatót követően.

Előzetes render a készülékről a LetsGoDigital jóvoltából

Az eddigi infók alapján megéri majd várni az okostelefonra. A készülék lelke a még be sem jelentett Snapdragon 8 Gen 1+ lapkakészlet lehet, ami egy 120 Hz-es, QHD+ felbontású OLED megjelenítő mögött végezi majd a számításokat. A Xiaomi 12 Ultra kameráit a Leica finomhangolhatja, a komponenseit pedig egy 4900 mAh kapacitású, a 120 wattos gyorstöltést támogató telep láthatja el a működéshez szükséges energiával. A várható árazást egyelőre még nem leplezte le senki, de mivel egy prémium készülékről van szó, valószínűleg nem lesz csekély az összeg, amit elkérnek érte.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid