Kiderült, mikor jöhet az Asus Zenfone 7 és a ROG Phone 3

0

Tajvani források szerint az Asus rövid időn belül meglephet bennünket két vadonatúj csúcskategóriás okostelefonnal, egyfelől érkezik a játékosoknak szánt ROG Phone mobilok harmadik generációja, valamint a Zenfone 7, illetve annak esetleges variánsai. A Commercial Times munkatársai úgy tudják, a telefonok júliusban debütálnak, de az sem lehetetlen, hogy hamarabb érkeznek.

Azok számára, akik követik a telefonos híreket, mindez persze nem lehet újdonság, hiszen a ROG Phone 3 nemrégiben megkapta a szükséges Wi-Fi tanúsítványokat, tehát a készülék már a fejlesztés végső stádiumában van, készen áll a bemutatásra. A bevezetőben említett értesülések szerint a hagyományosabb vonalat erősítő Zenfone 7 zászlóshajó is a gamer okostelefonnal karöltve léphet a világot jelentő deszkákra.

Asus ROG Phone 2

Igazából, ha jobban belegondolunk, mivel a Zenfone 6 tavaly májusban, míg a ROG Phone 2 szeptemberben jelent meg, az új generáció érkezése kvázi időszerű. Az előbbi az általános felhasználó prémium készüléke lesz, míg utóbbi a játékos kedvűek számára lehet tökéletes alternatíva. Ami azt illeti, a tajvani gyártó komoly ambíciókat táplál a gamer masina iránt, terveik szerint a ROG Phone eladások 30-50 százalékkal fognak nőni a 2020-as kiadás bemutatását követően.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid