Ütős mobillal készül az LG a Note 9 és az iPhone X Plus ellen

0

Úgy látszik, idén lesz még egy LG zászlóshajó, így a koreai vállalat már négy okostelefonnal kedvezhet a felsőkategóriás mobilok rajongóinak. A cég hazájában a média egyre többet beszél a V40-ről, amelynek tudni vélik a jellemzőit, valamint a bemutatójának idejét.

A koreai médiaorgánumok szerint a készülék szeptember közepén érkezhet, és októberben már indulhat is a forgalmazás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, az LG igyekszik távolságot tartani a Samsung Galaxy Note 9 debütálásától, és a szokással ellentétben nem az IFA kiállításon jelentik be az újdonságot. Ugyanakkor igyekszik nem keresztezni az Apple útját sem, ami idén október második felében leplezi le a frissített iPhone telefonokat. A cég így próbál meg magának utat törni a nagyok között, és a mobilnak saját rendezvényt szerveznek, hogy az éljenzés ott és akkor csakis az ő terméküknek szóljon.

LG logo

Mondjuk amilyen jellemzőket pletykálnak a telefon kapcsán, valószínűleg nehéz lenne ellopni tőle a show-t, ahogyan a modern anglius mondja. Három kamera a hátlapon: 20, 16, 13 megapixeles szenzorokkal. Egyszerre lennének szuper széles látószögű és szuper telefotó lencséi, talán a bemutató idején nem is lesz hozzá hasonló. A P20 Pro-hoz hasonlóan háromszoros optikai zoomot kaphat a mobil, bár erről egyelőre még nem tudni biztosat.

Az előlapi ikerkamera 3D arcfelismerésre lehet majd képes, szóval összesen öt kamerája lesz az LG V40-nek a hírek szerint. Arról is érdemes szót ejteni, hogy a készülék olyan OLED megjelenítőt kaphat, ami elfoglalja majd az előlap 90 százalékát, bár úgy tudni, a szenzorszigetet nem ússzuk meg. Hardveres téren pedig természetesen a Snapdragon 845-re számíthatunk tisztességes mennyiségű RAM-mal.

Végezetül, de nem utolsósorban: az itt olvasottak nagyrészt spekulációk, olyan értesülések és információk, amelyeket még nem erősítettek meg hivatalos oldalról. Így érdemes őket fenntartással kezelni, bár a bemutató dátumát illetően és a hardveres jellemzőkkel kapcsolatban eléggé hihetőnek tűnnek ezek a szóbeszédek.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid