Kiderültek az új Samsung telefonok európai árai!

0

Hamarosan bemutatják a Galaxy Z Fold 3 és a Z Flip 3 mobilokat, amelyek hajlítható kijelzővel és csúcshardverrel hódíthatnak, illetve érkezik melléjük két okosóra és egy fülhallgató is. Most kiderült az összes új kütyü európai ára, és ezúttal már nem csak kósza pletykákról van szó.

Az árakat az egyik ismert szivárogtató, Evan Blass tette közzé, akinek szinte mindig helytállóak az értesülései, így most is szinte biztosra vehető, hogy nem téved.

Az igazi zászlóshajó természetesen a Galaxy Z Fold 3 lesz, ez megkaphatja a Samsung első kijelző alá épített láthatatlan kameráját, ami a belső megjelenítő része lesz. A telefon európai indulóára 1899 euró, ami átszámolva nagyjából 676 ezer Ft, de a hazai ár egy kicsit magasabb lehet majd ennél. A nagyobb tárhelyes változatért pedig 1999 eurót kérnek.

A kagylótelefonokat idéző Galaxy Z Flip 3 legnagyobb vonzereje az lehet, hogy összehajtott állapotban nagyon kompakt a készülék, mégis egy méretes kijelzőt kapunk, ha szétnyitjuk. A mobil indulóára állítólag 1099 euró lesz, ami durván 371 ezer Ft, de a magasabb hazai adók miatt itt is egy kicsit többre lehet számítani ennél.

Vízálló lesz a Z Flip 3, és valószínűleg a Z Fold 3 is

Az alap Galaxy Watch 4 ára 279 eurótól indul, a Classic modell legolcsóbb kiadása pedig 379 euró lesz. Átszámolva ezek nagyjából 99 és 135 ezer Ft-ot jelentenek.

Végül nézzük a Galaxy Buds 2 vezeték nélküli fülhallgatót, amely 159 euróba, vagyis kb. 57 ezer Ft-ba kerül majd.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid