Kiszivárgott fotókon a hajlítható Xiaomi Mi MIX telefon prototípusa

0

A Xiaomi már évek óta fejleszti a hajlítható telefonját, sőt, egyszerre valószínűleg több verzión is dolgoznak, most pedig felbukkant az egyik új modell prototípusa, amely leginkább a Galaxy Fold mobilok, illetve a nemrég debütált Huawei Mate X2 dizájnjára hasonlít.

Az alábbi kiszivárgott fotókon egy igen korai prototípus látható, a kameráknak még csak a helyen van kijelölve, a kijelzőt pedig sajnos nem mutatják meg. Mindezek ellenére sok érdekességgel szolgál a képanyag, nagyjából azért sejthető ez alapján, hogy milyen telefonnal készül a Xiaomi.

A telefont két felé lehet majd hajtani, és a kijelző belül lesz összehajtott állapotban, vagyis a Samsung által kitaposott formát követi a gyártó.

A mobil egyértelműen a Mi MIX széria része lesz, ez már korábban is kiderült, és most megerősítést nyert az információ. A pontos név egyelőre nem ismert, de korábban Mi MIX 4 Pro Max szerepelt a pletykákban.

Összehajtott állapotban egy kifejezetten hosszúkás készüléket kapunk, ami a másik oldalán egy másodlagos kijelzővel is rendelkezik, de ez sajnos nem látható a képeken. Az viszont igen, hogy tripla kamerarendszerrel készül a Xiaomi.

Egyébként januárban már szivárogtak ki fotók a készülékről, akkor a kijelző volt látható, de egy speciális tok takarta a dizájnt:

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy mikor debütál az újdonság, de leghamarabb az év második felében várható a bemutatója.

A Xiaomi korábbi, három felé hajtható megoldása egyébként egy fokkal érdekesebbnek tűnt, és sokkal egyedibb volt, de ez a Samsung-féle dizájn valószínűleg strapabíróbb mindennapi használat során.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid