Kiszivárogtak a Moto Modok árai

0

A nemrég bejelentett Lenovo Moto Z és Moto Z Force kétségkívül legérdekesebb újítása a modularitás. A mobilokhoz különböző kiegészítőket vásárolhatunk majd, amelyek az üzemidőt növelik meg, jobb hangzást biztosítanak stb. Ezek ára azonban eddig ismeretlen volt, egészen mostanáig.

A telefon az amerikai Verizon szolgáltató ideiglenes exkluzivítását élvezi, így nem meglepő, hogy az ő házuk tájáról származnak a kiszivárgott információk. A My Verizon appból kiderült, hogy a Moto Mods névre keresztelt kiegészítők egészen borsos áron érkeznek.

Moto-Z-04

A legdrágább az Insta-Share Projector névre hallgató extra, ami 299 dolláros (82 ezer forint) áron érkezik. A mindössze WVGA felbontással és 50 lumenes fényerővel bíró projektornak igen nehéz lesz megtalálni potenciális vásárlóit, hiszen ennél jóval olcsóbban is kaphatunk hasonló tudású mobilprojektort manapság.

jbl soundboost

A Tumi által gyártott akkumulátor pakkok 89, illetve 99 dollárba (24-27 ezer forint) fognak fájni, ami szintén nem túl barátságos, hiszen külső akksikat ennek az árnak a töredékéért is beszerezhetünk. 79 dollárért (21 ezer forint) cserébe pedig egy JBL Soundboost hangerősítőt vagy egy Kate Spade tokot vásárolhatunk.

TUMI power pack

A Lenovo ceruzája tehát igen vastagon fogott a Moto Modok esetében, ami azért furcsa, mert a Moto mobilok mindig is jó ár-érték arányukról voltak híresek.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid