Kiszivárogtak a Samsung 2022-es okostelefonos tervei

0

A The Elec értesülései alapján a Samsung azt tervezi, hogy jövőre jelentősen fokozni fogja a hajlítható okostelefonok gyártását, így készülve a nagyobb eladásokra. A médiaorgánum állítólag megszerzett egy a gyártási célokat bemutató dokumentumot, amely részletezi a dél-koreai vállalat mobilokkal kapcsolatos terveit.

A hírek szerint a Samsung 6,9 millió Galaxy Z Flip 4 készülék legyártását tervezi, míg Galaxy Z Fold 4-ből 2,9 milliót szeretnének összeszerelni. Hogy a számokat kontextusba helyezzük, a 2021 során debütált hajlítható mobilok esetében 4 millió volt a megcélozott mennyiség a Galaxy Z Flip 3, illetve 3 millió a Galaxy Z Fold 3 vonatkozásában.

Habár egyre inkább fókuszba kerülnek a hajlítható okostelefonok, azért a zászlóshajók kategóriájában továbbra is a Galaxy S modellek fognak dominálni. A The Elec által szerzett dokumentáció szerint a vállalat 14 millió Galaxy S22, 8 millió Galaxy S22+, valamint 11 millió Galaxy S22 Ultra készüléket tervez legyártani, utóbbi egyébként a Galaxy Note modellek után keletkezett űrt próbálja majd betölteni, S Pen támogatással. A jelenlegi széria esetében 10 millió Galaxy S21, 8 millió Galaxy S21+ és 8 millió Galaxy S21 Ultra legyártása volt anno az előzetes terv. Eladási számok tekintetében a sorozat a kitűzött céloknál valamelyest gyengébben teljesített, de a jelek szerint az alap Galaxy S22 és az Ultra modell esetében a kereslet jelentős növekedésére számítanak a Samsung döntéshozói.

További érdekesség, hogy a The Elec információi alapján a Samsung Galaxy S22 készülékek bemutatására egészen hamar, már január 5-én, a CES expó keretei között sor kerülhet. A vállalat a megfizethető zászlóshajók rajongói számára is készül kívánatos portékával, mégpedig a Galaxy S22 FE képében, ami a következő év második felében jelenhet meg. A gyártási cél 5,7 millió ennek a modellnek az esetében.

Kicsit visszatérve a hajlítható készülékekhez: a számokat összevéve a flexibilis képernyővel bíró mobilok a Samsung zászlóshajók 20 százalékát teszik majd ki jövőre. Persze a termékpaletta nagy része továbbra is belépőszintű és középkategóriás mobilokból áll majd, a derékhadat nem meglepő módon újfent a Galaxy A sorozat tagjai jelentik. Az előrejelzések szerint a Samsung Galaxy A53 lesz a legnagyobb példányszámban gyártott készülék, amelyből a tervek szerint 28 milliót fognak összerakni, de a Galaxy A13-ból is elkészül majd 27 millió, a Galaxy A33-ból pedig 23 millió példány. Ez a három modell teszi majd ki a Samsung 334 millió telefonra prognosztizált éves termelésének közel negyedét.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid