Klassz újítást kap a Pixel telefonok következő generációja

0

A WIRED munkatársa, Kelsey McClellan tavaly októberben azt állította, hogy első kézből származó információi vannak a Google referenciamobiljairól, vagyis a Google Pixel, illetve Pixel XL készülékekről. A készülék debütálása előtt állítólag a cég mérnökei azt nyilatkozták neki, a mobilok csak azért nem lettek vízállóak, mert kifutottak az időből. De ez a következő generációnál máshogy lehet.

A fent említett szakértő szerint a keresőóriás mobiljain megfeszített tempóban dolgoztak a munkatársak, a termékeknek összesen kilenc hónapjuk volt arra, hogy a tervezőasztaltól eljussanak a debütálásig.

Ez magával vont bizonyos megszorításokat, többek között abban, hogy a Pixel mobilok miként állnak ellen az elemeknek. Persze a készülékeknek van bizonyos mértékig védettségük (IP53), de ilyen csekély idő alatt nem lehetett elérni minden kitűzött célt, így egy szerényebb védelemmel kellett beérnie a telefonok tulajdonosainak.

Egy különálló forrás értesüléseinek értelmében a Google nem adta fel azt, hogy vízállóvá tegye mobiljait. Stephen Hall a 9to5Google-től úgy tudja, a következő generáció már megkapja a teljes vízállóságot. Persze ez még egyelőre csak afféle pletyka, azért mégis nagy esélye van annak, hogy a jelenlegi por- és cseppállóságnál jóval komolyabb védelemmel látják el a Pixel készülékeket.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid