Komoly mérföldkőhöz értek a Huawei Mate 20 mobilok eladási számai

0

Bár mostanában minden a Huawei és az Egyesült Államok kormányának harcával van tele, örülünk, hogy találtunk nektek egy teljesen más apropóval rendelkező hírt is a kínai gyártót illetően. A tavaly bemutatott Mate 20 széria módfelett sikeresen teljesített az elmúlt időszakban, és ennek adott hangot a cég első embere, Richard Yu.

A vállalat vezérigazgatója a Weibo oldalán tette közzé az örömhírt, mely szerint a Mate 20 széria telefonjaiból már több, mint 10 millió példány kelt el az elmúlt 5 hónapban (frissítés: ebben a Lite verzió nincs benne). A Huawei Mate 20 készülékeket tavaly októberben mutatták be a nagyérdemű előtt, és mint látható, hatalmas sikernek örvendenek a széria tagjai. A Huawei Mate 10 családnak 10 hónapra volt szüksége ugyanennek a számnak az eléréséhez, így mondhatni a Mate 20 telefonok kétszer olyan kelendőek, mint az előző generáció.

Miközben a Mate 20 sorozat megdöntötte a korábbi Mate és P szériák eladási rekordjait Kínában, más országokban is kedvelt árucikké vált. A telefonok kapósak voltak Nyugat-Európában, a Közel-Keleten és Ázsia Csendes-óceáni részén. A készülékeket 7 százalékkal nagyobb arányban vásárolják a 35 év alatti fiatalok és a hölgyek a Mate 10-hez képest. És ha már a hölgyek, a Mate 20 Pro 11 százalékkal népszerűbb volt körükben, mint a Mate 10 Pro, ami szintén egy érdekes adat.

A nemrégiben befejeződött MWC kiállításon a Mate 20 Pro legyőzte a közelmúltban bemutatott más telefonokat, és megkapta a “Legjobb Okostelefon” díjat a GSMA-tól, amit a telekommunikációs világban sokan csak Oscar-díjnak neveznek. Többek között ez is egy jelzése annak, hogy mennyire remekül sikerült a Huawei phabletének aktuális szériája.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid