A középkategóriás Samsung mobilokban debütálhatnak majd az új funkciók

0

Érdekes hírek jelentek meg a dél-koreai vállalatról, miszerint a jövőben a csúcskategória helyett a középkategóriában debütálhatnak majd az újításaik.

Az infó DJ Koh-tól, a Samsung mobilos részlegének elnökétől származik, aki szerint komoly változás várható majd, mivel a legújabb dolgok már nem feltétlenül a csúcsmobilok privilégiumai lesznek. Stratégiát váltanak, és mostantól ezeket nem is a flagshipekben mutatják majd be, hanem eleve a középkategóriás mobilokban találkozhatunk velük először.

Ennek hátterében a Samsung gyengébb eredményei állhatnak, mivel közel 20%-kal adtak el kevesebb mobilt 2018 első félévében, mint tavaly ilyenkor. Ezért főleg a Galaxy S9 és S9+ felelősek, mivel nem fogytak olyan jól, mint várták. Szerintünk egyébként az is hozzájárul, hogy egyre több gyártó kínál versenyképes csúcsmobilt, ráadásul árban is kedvezőbben teszik mindezt, mint a Samsung.

Valószínűleg a Huawei-től is tartanak kicsit, hiszen immáron nem az Apple, hanem ők lihegnek a nyakukon, még ha egyelőre tetemes lemaradással is, ráadásul a Huawei mobilos részlege elég komoly növekedést produkált idén, ami megint csak aggodalomra adhat okot.

DJ Koh döntése így teljesen érhető lehet, hiszen a középkategóriát próbálná vonzóbbá tenni. Kérdés persze, hogy ez melyik szegmenst jelenti majd, hiszen manapság már 1000 dollár körül adják ki a csúcsmobiljaikat, de az nem teljesen egyértelmű, hogy ő melyik ársávra gondolt.

Kifejezetten nehéz dolguk lehet majd, hiszen ha 500-600 dollár körüli szegmensben gondolkoznak, ott már több gyártó is akad, aki ide pozicionálja a legjobb mobiljait (Xiaomi, OnePlus). Érdemes tehát megvárni pontosan mit takar ez, de nagyon jó lenne, ha kicsit jobb és versenyképesebb ajánlataik lennének a középkategóriában.

Egyébként nemrég érkezett egy olyan pletyka, minszerint a Samsung egy 4 hátlapi kamerával szerelt mobilt adhat ki még idén. Valószínű, hogy ez sem csúcsmobil lesz, hanem egy középkategóriás masina, ami talán a Galaxy A-szériához tartozik majd. Emellett akár a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó is bekerülhet egy “olcsóbb” Samsung telefonba még az S10 modellek debütálása előtt.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid