Új telefonokat leplezett le az LG

0

Ha jön az MWC expó, röpködni fognak a felsőkategóriás csúcsmobilok, sőt, a Samsung és a Xiaomi legújabb üdvöskéi már itt is vannak. Ám mindannyian tudjuk, nem csupán a felső szegmens létezik, mint ahogyan nem mindenkinek van igénye drága mobilra, ezért érdemes tudósítani a kevésbé prémium ajánlatokról is. Na ezekből jelentett be hivatalosan hármat a dél-koreai LG, nem sokkal a barcelonai kiállítás előtt. 

A készülékek az LG Q60, K50, illetve K40 neveket viselik, és mindegyiket nyolcmagos processzorral látták el. Ezek a chipsetek 2,2 GHz-en pörögnek, azt viszont egyelőre nem tudni pontosan, milyen lapkákról is lehet szó. Az ismertetést kezdjük a Q60-nal, ami egy valódi phablet, hiszen 6,26 colos, csepp alakú szenzorszigettel rendelkező megjelenítőt kapott, mégpedig HD+ felbontással. A burkolata alatt a már említett rejtélyes processzor mellett 3 GB RAM, valamint egy bővíthető 64 GB-os belső tárhely található.

A hátoldalra tripla kamerakészlet került, ami jelen esetben áll egy 16 megapixeles elsődleges és egy 2 megapixeles másodlagos szenzorból, utóbbi a mélységgel kapcsolatos információkat hivatott gyűjteni, valamint kapunk egy 5 megapixeles ultraszéles látószöggel rendelkező érzékelőt is. Az előlapi notch egy 13 megapixeles optikának ad otthont. A készülék belsejében egy 3500 mAh kapacitású akkumulátor rejtőzik, ami ezzel a kijelzővel még bőven lehetőset teremthet a decens üzemidőre.

A második frissen bejelentett mobil az LG K50, ami ugyanakkora képernyővel debütál, mint az előbb ismertetett LG Q60, és a 6,26 inches kijelzőn itt is 1520×720 képpont sorakozik. A processzor ugye szintén nem tér el, viszont a belső tárhely kisebb lett: 32 GB-os háttértárat kapunk a 3 GB-os operatív memória mellé.

A K50 hátlapján már nem sikerült helyet szorítani az 5 megapixeles széles látószögű érzékelőnek, és az elsődleges szenzor is mindössze 13 megapixeles, amit ugyanolyan 2 megapixeles mélységérzékelő segít a fotók készítésében.  Az előlapra viszont szintén 13 megapixeles kamera jutott, és a burkolat alatt található aksi kapacitása ugyanúgy 3500 mAh, akárcsak a Q60 esetében.

Mindhárom modell közül a legolcsóbb a K40 lesz, ennek a megjelenítője csupán 5,7 hüvelykes, és 1440×720 képpontot kínál ezen a felületen. A jó hír,. hogy legalább nincs szenzorsziget, viszont a memória is kevesebb, ezúttal be kell érni 2 GB RAM-mal, a 32 GB-os bővíthető háttértár viszont maradt. A hátoldalra egyetlen 16 megapixeles kamerát szereltek a koreai szakik, míg a frontoldalon 8 megapixeles érzékelő virít, ám egy LED villanó társaságában, ami sokat segíthet a kedvezőtlen fényviszonyok között készülő önarcképek minőségén. Az aksi is kisebb lett valamivel, a telefon belsejébe csak 3000 mAh-nyi kakaó fért.

A készülékek remek hangzást ígérnek a DTX:X 3D Surround Sound technológiának köszönhetően, amelyet mind támogatnak, és a kiképzést is bírni fogják, mivel megfelelnek a MIL-STD810G katonai szabványnak. Hogy legyen mire véletlenül rányomni, a mobilok kaptak dedikált Google Asszisztens gombot is. Mindegyik készülék az idei MWC-n lesz először megtekinthető a nagyközönség számára, az árakat és a forgalmazásban résztvevő régiók nevét még nem tette közzé az LG.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid