Közösen fejleszt hajlítható képernyőt a ZTE, a Huawei és a BOE

0

Három nagynevű kínai gyártó alkotott triumvirátust, hogy közösen fejlesszenek ki egy hajlítható OLED kijelzőt, méghozzá panel alatti szelfikamerával. A cél ambiciózus: a legjobb flexibilis megjelenítőt szeretnék létrehozni, amit a piacon csak kapni lehet, a különleges képernyőnek pedig állítólag már a helye is megvan.

A friss információk Digital Chat Station jóvoltából kerültek napvilágra, az ázsiai szivárogtató szerint a Huawei, a ZTE és a BOE összefogott, és közösen dolgoznak egy kijelző alá szerelt kamerával kiegészített, hajlítható OLED megjelenítőn. A panelt állítólag a Huawei Mate X4-be szerelnék be végül.

Természetesen nem a Mate X4 lesz az első hajlítható okostelefon kijelző alá szerelt kamerával, ezt a címet már rég megszerezte a Samsung Galaxy Z Fold 3. Ugyanakkor a készülék esetében alkalmazott megoldás messze van a tökéletestől, vagyis van hova fejlesztenie a kínaiaknak.

Habár a Galaxy Z Fold 4 képernyő alatti kameráját már sikerült egészen jól elrejteni, az általa készített fényképek minőségében jócskán akad kivetnivaló. A Huawei, ZTE és BOE koprodukció a hírek szerint megoldotta ezt a problémát.

A panel a “Q8” nevet viseli, OLED technológián alapul, és nem szenved azoktól a problémáktól, amelyek a Galaxy Z Fold 3-at és 4-et, illetve ezek rejtett kameráját sújtják. Ez leginkább a ZTE érdeme, nekik már van nem kevés tapasztalatuk a megjelenítő alá szerelt képrögzítő egységekkel, a BOE pedig veterán résztvevője a kijelző-gyártás szegmensének, vélhetően nem kevéssel járultak hozzá a munkálatok sikeréhez.

A közösen fejlesztett hajlítható képernyő állítólag támogatni fogja az 1440 Hz-es PWM sötétítést, a panel felbontása pedig 2480 x 1116 pixel lesz. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Huawei Mate X4 mikor jelenik meg.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid