Legerősebb középkategóriás telefonok (és hardverek) 2020 elején

0

A legizmosabb csúcsmobilokról már írtunk a napokban, most pedig nézzük a középkategóriát, mert ez is legalább annyira érdekes, már csak azért is, mert nem csak az egyes okostelefonok rangsorát láthatjuk, hanem azt is, hogy a legújabb hardverek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Az összesítést természetesen ezúttal is az AnTuTu készítette.

A MediaTek új 5G-s lapkája, a Dimnesty 1000L vezeti az AnTuTu januári toplistáját a középkategóriában, ami az Oppo Reno 3 5G-ben lelhető fel, de később bizonyára más mobilokban is megtalálhatjuk majd.

A tavaly szeptemberben debütált, integrált 5G modemmel felszerelt Exynos 980 is egy kifejezetten erős lapka lett, a Vivo X30 Pro 5G-ben nyújtott teljesítménye a második helyre volt elegendő. Nem sokkal marad el tőle a Snapdragon 765G, ami szintén egy 5G modemmel felszerelt hardver, és megtalálható többek között a Redmi K30 5G-ben, illetve az Oppo Reno 3 Pro 5G-ben. (Kis érdekesség, hogy a sima Reno 3 a MediaTek procival jobban teljest a Reno 3 Pro-nál.)

A Huaweinek sincs oka szégyenkezni, a Kirin 810 még mindig ott van a legerősebb középkategóriás chipsetek között, és a következő három helyet meg is szerezték az ezzel szerelt mobilok, a Honor 9X Pro, a Huawei Nova 6 SE és a Honor 20S.

A nyolcadik helyre egy újabb MediaTek procis készülék került, a Redmi Note 8 Pro, amelyben a Helio G90T gamer lapka dolgozik. Utána pedig még felfért a legjobbak közé a Snapdragon 730G is, ami megtalálható többek között a Redmi K30-ban és az Oppo Reno 2-ben, de ez van egyébként a népszerű Mi Note 10-ben is, ami szintén hasonló pontszáma képes.

Ezek voltak tehát a legerősebb hardverek (és mobilok) a középkategóriában, jól látszik, hogy itt is nagyon gyors a fejlődés, hiszen teljesítményben már hozzák az 1-2 éves csúcskategóriás készülékek szintjét.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid