A lélegzeted is eláll, ha meglátod a mobilos Skyrim-et

0

Talán így első blikkre a címnek van némi clickbait jellege, de higgyétek el, mire a végére értek ennek a cikknek, mindenképpen meg lesztek győződve arról, hogy a lentebb bemutatásra kerülő játék maximálisan megéri a figyelmet. És amikor szembesültök azzal a grafikai színvonallal, amivel ez a vadonatúj, a Bethesda által alkotott, és okostelefonokra szánt játék rendelkezik, talán nem kizárt, hogy tényleg kihagy majd a lélegzetetek.

Az idei E3 keretein belül a Bethesda több örömteli bejelentéssel várta a rajongókat. Az egyik az, hogy dolgoznak a Skyrim folytatásán, szóval lesz The Elder Scrolls VI, így a méltán népszerű szerepjátéksorozat kedvelői végre megkapják a lassan több, mint hét éve megjelent ötödik rész folytatását. Persze ennek elsősorban a konzolos és a számítógépes gamerek örülhetnek, ám a fejlesztőcsapat gondolt ránk, telefonos játékosokra is. Az imént említett clickbait vádja annyiban lesz helytálló, hogy ez nem egy Skyrim port, valószínűleg arra még várnunk kell egy darabig, hogy ez a grandiózus játék okostelefonokon és táblagépeken is elfusson.

De mi lenne, ha egy közel azonos grafikai szinten álló játékot kifejezetten úgy fejlesztenénk, hogy az játszható legyen a különféle kütyükön is? Ezen gondolkodott a népszerű Elder Scrolls címek mögött álló csapat is, és a végeredmény a The Elder Scrolls: Blades nevű játék lett, ami idén ősszel már letölthető lesz, mégpedig ingyen. Bár ez ad némi aggodalomra okot, személy szerint ki nem állom a pay-to-win dolgokat, reméljük a mikrotranzakciós sátán nem átkozza el ezt a játékot úgy, mint számos Gameloft címet…

A játék nem egy társasjáték, vagy kártyás blődség lesz, hanem egy valódi belső nézetes RPG konzolszintű grafikával, és szemlátomást nem lakótelepi lakás méretű 5×5-ös dungeonökkel akarnak majd traktálni, hanem hatalmas bejárható területeket kapunk, szóval az Androidos szerepjátékokra jellemző vérgagyiságról és alig tartalomról itt szó sincs. Maga az interfész kicsit minimalista, de amint a játékot bemutató prezentációban rámennek a karakterlapra, lehet látni, hogy mélységben nem lesz hiány.

A felhasználói felület egyszerűsége talán azért is szükséges, hogy a játékot lehessen portrémódban is játszani, így nem kötelező fektetett nézetben kalandozni Tamriel világában. A játékban nem csak küldetéseket kell teljesítenünk, hanem lesz városépítő mód is, amiben saját háború dúlta otthonunkba kell visszatérnünk, majd felvirágoztatni azt.

Az alkalmazás teljesen keresztplatformos lesz, számítógépen, konzolon, telefonokon is lehet majd vele, és természetesen egymással is játszani. Az Elder Scrolls: Blades támogatni fogja a VR-t, legyen szó okostelefonos, vagy PC-s konstrukcióról. Ha érdekel titeket a játék, ajánlom figyelmetekbe a bemutatóról készült rövidke videót, valamint a lenti linket, ahol elő lehet regisztrálni az ősszel érkező alkalmazásra.

Forrás: PhoneArena Előregisztráció: AndroidiOS

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid