Leleplezték a MediaTek Dimensity 1000+ chipsetet

0

A MediaTek bemutatta zászlóshajó lapkakészletének továbbfejlesztett verzióját, íme a MediaTek Dimensity 1000+, ami az 5G támogatás mellett, ami már szinte elvárható, számos olyan újítást hozott, amiket elsősorban egy gamer okostelefon esetében tudnak majd hasznosítani a gyártók. Ami azt illeti, nem kell sokat várni, hamarosan jönni is fog egy ilyen modell. Lássuk a részleteket!

Nyugalom, nem fogunk senkit sem szükségtelen szakmai infókkal untatni, igyekszünk megragadni a lényeget. Az első és legfontosabb újítás az, hogy a lapkakészlet támogatja az akár 144 Hz-es képfrissítési rátával rendelkező megjelenítőket is, egészen Full HD felbontásig, a képarány pedig 20:9 is lehet. A MiraVision motor segítségével a hagyományos SDR anyagok HDR10+ konvertálása is könnyedén megoldható, persze hogy ez mennyire fog jól működni, majd csak a tesztek folyamán tudjuk meg. Mi azért bizakodóak vagyunk, már rég nincs alapja annak, hogy lesajnáljunk egy MediaTek lapkát.

A MediaTek egy 5G UltraSave technológiát is bemutatott, ami a modem energiafogyasztását hivatott csökkenteni, alacsony és magas sávszélesség üzemmódokat használ, amelyek között villámgyorsan képes váltani, ezáltal 32 százalékkal kevesebbet eszik majd. Amikor a modem teljes kapacitáson dolgozik, akkor összesen két 6 GHz alatti 5G kapcsolatot képes létesíteni, ami akár 4,7 Gbps letöltési, valamint 2,5 Gbps feltöltési sebességet jelent, legalábbis elméletileg. Amennyiben a lapkakészlet olyan telefonban szolgál, ami rendelkezik duál SIM foglalattal, akkor az mindkét kártyával képes lesz csatlakozni az 5G hálózatokra. A VoNR technológia is támogatott, amellyel a modem pillanatok alatt vált az 5G és a 4G összeköttetések között, amennyiben szükséges.

A HyperEngine 2.0 felügyeli a teljes lapkakészletet, szabályozza a CPU és a RAM-ok frekvenciáját, hogy biztosítsa a lehető legjobb teljesítményt, ennek alá van rendelve minden vezeték nélküli kapcsolat is, legyen az mobilhálózati, vagy csak egy szimpla Bluetooth. A chipset minimalizálja a Bluetooth és Wi-Fi kapcsolatok késleltetését, és rendelkezik interferencia elleni védelemmel is, ami majd akkor jön jól, amikor a gamerek Bluetooth kontrollereket és fejhallgatókat akarnak egyszerre használni a telefonnal.

Mikor jönnek az első mobilok ezzel a lapkával? A Vivo alatt tevékenykedő és elsősorban gamer telefonokkal házaló IQOO már hivatalosan is bejelentette, hogy dolgoznak egy olyan okostelefonon, ami MediaTek Dimensity 1000+ chipsettel a belsejében fog debütálni. Egyelőre nem árultak el semmit a mobilról, de tekintve az új chip elsődleges újításait, valószínűleg egy 5G modemmel és 144 Hz-es kijelzővel felszerelt okostelefonnal fognak minket meglepni. Egyébiránt akárcsak az alapváltozat, a MediaTek Dimensity 1000+ is 7 nm-es gyártási eljárás révén készül, és négy Cortex-A77, valamint szintén négy Cortex-A55 magot állít csatasorba, miközben a grafikus számításokat egy Mali-G77 MP9 GPU végzi.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid