Lemaradásban lehet a konkurenciához képest a Google Tensor 2 chip

0

Habár leghamarabb ősszel jelenhetnek meg, máris egy csomó minden ismert a Google Pixel 7 mobilok kapcsán. A legfrissebb értesülések szerint a készülékeket hajtó lapkakészlet, vagyis a Tensor chipek második generációja elmaradhat a konkurensek által gyártott megoldásoktól.

A Google News Telegram csoportot nemrégiben felkereste egy eltéglásított Google Pixel 7 Pro-t birtokló illető, és a mobil bootolási naplójából sikerült kiszedni néhány részletet. Egyfelől kiderül, hogy a Pixel 7 Pro előlapján a korábbi S6E3HC3 helyett egy szintén Samsung gyártmányú S6E3HC4 kijelző-panel lesz. A 9to5Google már az év elején talált különböző utalásokat erre a bizonyos képernyőre, akkor “minimális hardveres javulásként” hivatkoztak rá. Akárhogy is, egy új képernyő kerülhet a telefonba.

Az adathalászat további eredményei a Google Tensor 2 lapkakészlettel kapcsolatban szolgáltatnak némi információval. Állítólag marad a 2+2+4 CPU elrendezés, amely két nagy teljesítményű, két közepes erejű, valamint négy energiatakarékos magot jelent. A fáma szerint a Google ragaszkodik a Cortex-A55 magokhoz, szeretnék, hogy továbbra is ezek végezzék a kevésbé erőforrásigényes számításokat. Ezzel az a gond, hogy a legújabb ARMv9 architektúrára épülő magokat nem lehet keverni a korábbi ARMv8 megoldásokkal, mint a Cortex-A55. Így aztán a nagyobb teljesítményű magoknak is a régebbi architektúrához kell tartozniuk.

A régebbi CPU-magokhoz való ragaszkodás egyúttal azt is jelenti, hogy az új Tensor lapkakészlet elmarad majd a jelenlegi zászlóshajó chipektől, és ez a lemaradás csak nőni fog, amikor a konkurensek piacra dobják a 2023-ra szánt prémium lapkákat. Pánikra viszont még semmi ok, továbbra is egy korrekt tudású chipsetre számíthatunk, mivel az eredeti Tensor sem okozott csalódást, a benchmark eredményei a Snapdragon 865 és 888 közé pozícionálták a teljesítményét.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid