Lenovo Watch X és Watch X Plus – Vízálló hibrid okosórák masszív fémházban

0
A Lenovo két új kütyüje, a Watch X és Watch X Plus ötvözik a hagyományos órák és az okosórák előnyeit, ráadásul már egész olcsó be lehet őket szerezni, így mindenképpen megérdemlik a figyelmet.
Kezdjük is mindjárt a különbségekkel, mert abból nem sok van. A Watch X egy normál, arab számos, a Watch X Plus pedig egy római számos számlapot kapott, és az utóbbi típust légnyomásmérővel is ellátták, így meg tudja becsülni a tengerszint feletti magasságot. Ezeket leszámítva a két óra megegyezik.
Az órák háza cink ötvözetből készült, a szíjuk is fémből van, az előlapot pedig karcálló zafírüveg védi. Az új Watch X széria ráadásul a 8ATM szabvány szerint vízálló (80m), ami jóval komolyabb, mint mondjuk az IP68-as minősítés. A Lenovo Watch X készülékek alkalmasak úszásra és szinte bármilyen vízi tevékenységre.
Az órák hagyományos, mutatós számlapot kaptak, de van rajtuk kijelző is, így meg tudnak jeleníteni bizonyos információkat. A Watch X és a Watch X Plus is Bluetooth 5.0-val kapcsolódik a telefonunkhoz, csak le kell töltenünk a gyártó alkalmazását, ami elérhető Androidra és iOS-re is.
És hogy mit is tudnak az órák az idő mutatásán kívül? Jeleznek a hívásoknál és az értesítéseknél, el lehet velük távolról sütni a telefonunk kameráját, mérik a napi aktivitásunkat és az alvást, ráadásul a pulzusmérő sem maradt ki. És mindezt úgy, hogy akár 45 napig is kibírják egy töltéssel.
Linkek és árak:
Forrás: Tomtop
Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid