Letiltottak egy funkciót az Android 9.0 Pie-ban

0

Klassz dolog látni, ahogyan minden egyes verzióval fejlettebb és klasszabb lesz az Android operációs rendszer, jönnek az újabb funkciók és lehetőségek. Nincs ez másként az Android 9.0 Pie esetében sem, ugyanakkor vannak olyan opciók, amelyeknek a támogatása szinte teljesen megszűnt az új rendszer debütálásával. Bár a “letiltott” funkció számos etikai kérdést felvet, biztosan lesznek olyanok, akik nem örülnek ennek a fordulatnak.

Az Android új rendszerének esetében teljesen megszűnt a hívások rögzítésének támogatottsága. Alapból egyetlen Android operációs rendszert futtató eszközzel sem lehetett rögzíteni a telefonhívásokat, de valamilyen harmadik féltől származó alkalmazás segítségével ezt kiküszöbölhető volt. Ám ezen applikációk az új rendszerben egyszerűen nem képesek normálisan működni, aminek a hátterében egy a Google által létrehozott korlátozás van.

Egy hívásrögzítő alkalmazás

Az okok egyszerűek: most nagyon sláger lett a személyes adatok védelme – az elmúlt időszak botrányai után ez persze nem csoda -, valakit telefonálás közben rögzíteni pedig messze nem korrekt, pláne a tudta nélkül. A Google amúgy is kényes helyzetben van, nyakára járnak a különböző hatóságok, így érthető, ha személyiségi jogokat sértő metódusokat nem óhajtanak támogatni. Persze, aki ügyes továbbra is rögzítheti a hívásokat, de előtte szükséges lesz némi mókolás…

Egy másik gyöngyszem a Play Áruházból

Amennyiben az Android 9.0 Pie rendszert futtató készüléket rootoljuk, lesznek olyan applikációk, mint például a Boldbeast, amelyek remekül fogják végezni a dolgukat továbbra is. Persze ezzel a mobilod garanciájának megvonását kockázatod, ráadásul nagyon nem szép dolog másokat a tudtuk nélkül felvenni…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid