Már dolgoznak a Samsung Galaxy Note 10-en

0

Alig egy hónapja van a polcon a Samsung Galaxy Note 9, de máris felröppentek pletykák a következő generációt illetően. Nyilván hiába kerül forgalomba egy készülék, attól még a háttérben dolgozó apparátus folyamatosan végzi a fejlesztéseket. Most kiderült, hogy a Samsung Galaxy Note 10 milyen kódnév alatt formálódik a koreai mérnökök keze közt 2019 egyik legnagyobb mobilos dobásává.

Ice Universe neve már egyáltalán nem cseng ismeretlenül az olvasóink számára, a szivárogtató számos alkalommal bizonyította jóslatai szavahihetőségét, ha Samsung termékekről volt szó. Emberünk úgy tudja, hogy a Galaxy Note 10 már megkapta hivatalos kódnevét, ami “Da Vinci” lett. A reneszánsz kor géniusza valószínűleg szintén nem igényel különösebb bemutatást, az idejét évszázadokkal megelőző tudós, művész olyan csodákat alkotott, mint a Mona Lisa, vagy az Utolsó vacsora, de az emberi test felfedezésében is komoly szerepet játszott. A Samsung Galaxy Note 10 elnevezése tehát fölöttébb inspiráló, és abszolút szokatlan a vállalattól, hiszen eddig olyan nevekkel illették fejlesztés alatt álló készülékeiket, mint “Star”, “Crown” stb.

A “Da Vinci” kód – ez de jól néz ki leírva – könnyen utalhat egy sokkal fejlettebb S Pen érkezésére, hiszen Leonardo Da Vinci minden idők egyik legtehetségesebb festője volt, és a Samsung mérnökei talán a művészi talentumot akarják majd fokozni a Note 10 felhasználókban. Egy még finomabb, jobban továbbgondolt stylussal ez messze nem volna lehetetlen, sőt..

Visszatérve az álmodozásból, egyáltalán nem meglepő, hogy a Samsung már dolgozik a sikeres phablet széria újabb iterációján. A koreai csapatnak szűk egy éve van arra, hogy olyan mobilt tegyenek le elénk, ami valóban méltó erre az elnevezésre, így érthető a feszített tempó.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid