Ez mekkora! A Samsung buktatta le a Nokia 9-et

0

A nap kérdése: vajon mióta várunk már egy igazi ütős Nokia zászlóshajóra? Lassan 5 éve lesz, hogy a Microsoft által gyártott Nokia Lumia 950 a boltok polcaira került, azóta pedig nem igazán örülhettünk valódi (aktuális) csúcskategóriás hardverrel szerelt Nokia telefonnak. A HMD átvette a finn márkát, de egyelőre még ők is adósok maradtak ezzel a készülékkel. Úgy látszik azonban, a rengeteg közép- és belépőszintű mobil mellé hamarosan megérkezik az igazi nagyágyú, ennek – újabb – igazolása pedig egy fölöttébb meglepő forrásból érkezett.

A HMD által menedzselt Nokia egy frappáns és egyszerű elnevezési metódus alapján kereszteli el a készülékeket, ez alapján pedig már nagyon régóta beszélnek egy Nokia 9 mobilról. A telefon még mindig nem érkezett meg, és minél sokszínűbb lesz a Nokia termékpalettája, egyre többen vannak, akik már a létezésében is kételkednek. A tamáskodókat meg tudjuk érteni, a másik tábor azonban örülhet, mert ismét érkezett egy kapaszkodó, ami a Nokia 9 érkezésére utal. Az értesülés forrása pedig hihetetlen módon az egyik konkurens cég, egészen pontosan a Samsung. Úgy látszik, a világ legnagyobb okostelefon-gyártója maximálisan képben van a kihívójának terveivel, ugyanis a még meg sem érkezett Nokia zászlóshajó szerepel a koreai vállalat telefonbeszámítási programjában, amit Észtországban és Lettországban indított.

A Nokia 8 Sirocco jelenleg a legerősebb mobil a finnektől

A “Buy Back” megmozdulás lényege, hogy egy másik készülék beszámításával kedvezményesen lehet vásárolni Samsung mobilokat. Könnyen előfordulhat, hogy ez nem egyéb, mint egy tévedés vagy egy félregépelés, ám badarság volna kizárni annak a lehetőségét, hogy az itt látható, és beszámításra alkalmas mobilok listája olyan belsős információk alapján készült, amihez mi közönséges halandók nem férhetünk hozzá. A másik meg az, hogy az értesülés forrása Roland Quandt, aki egy elég neves szivárogtató, és minden hülyeségre nem szokott ugrani.

Végül, de nem utolsósorban az olyan cégek, mint a Samsung vagy a Nokia, nagyon sokszor képben vannak azzal kapcsolatban, hogy a másik mikor és mivel szeretne előrukkolni. Az itt látható adatok alapján a Nokia 9 kapható lesz duál SIM-es és “sima” változatban, belső tárhelyet tekintve pedig 64, valamint 128 GB-os variánsok egyaránt fognak érkezni. Persze az igazán érdekes tudnivaló, mely szerint hány darab hátlapi kamera lesz, innen sajnos nem derül ki, de egy nemrég kiszivárgott fotó alapján elég sok…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid