Már el lehet rejteni a lájkokat a Facebookon és az Instagramon

0

A Facebook szerint nem tesz jót a felhasználók mentális egészségének, ha a lájkokat hajszolják, ezért bejelentettek egy új beállítást: mindenkinél lehetőség lesz a lájkok számának elrejtésére a Facebookon és az Instagramon. A frissítés már meg is jelent sok felhasználónál hazánkban is.

Hogy hányan lájkolnak egy adott képet, videót vagy más bejegyzést, az általában megmutatja, hogy mennyire népszerű a tartalom a közösségi oldalakon, de a Facebook szerint ennek sokan túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanak. Már korábban is volt arról szó, hogy az Instagramon elrejtenék a lájkok számát, sőt, meg is indult az éles tesztelés, most pedig bejelentették, hogy egy opcionális beállításként teszik elérhetővé. Sokaknál már meg is jelent az újítás.

Most már a Facebookon és az Instagramon is van arra lehetőség, hogy a felhasználók elrejtsék a lájkok számát a posztoknál. Ezt kétféleképpen is meg lehet tenni:

  • elrejthetjük a lájkok számát a saját bejegyzéseinknél, vagyis mások nem fogják látni, hogy hányan kedvelték a megosztásainkat,
  • illetve elrejthetjük a lájkok számát a hírfolyamunkban megjelenő összes posztnál, vagyis mi nem fogjuk látni, hogy másik tartalmait mennyien kedvelték.

Az újítás fokozatosan kerül bevezetésre a Facebookon és az Instagramon, a beállítások között kell keresni.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid