Már elérhető a Nothing Phone (2) Android 14 béta frissítése

0

Amikor tavaly a Nothing vezetőjét, Carl Peit szoftverfrissítésekről kérdezték, azt az arcpirító megjegyzést tette, hogy egy mobilt nem a szoftver vagy a specifikációi határoznak meg. Ő is hamar rájöhetett, hogy ez így ebben a formában egy kicsit erős, és azóta a vállalata egészen tisztességes ütemben szállítja a Nothing Phone-ok frissítéseit. A második generációra például már itt is van a Nothing OS 2.5 béta, amelynek alapjául Android 14 szolgál.

Az új rendszer átalakít néhány elemet a felhasználói felületen belül, hogy a megjelenés még konzisztensebb legyen, de természetesen kapunk egy rakás új Nothing-specifikus funkciót is. A Nothing OS Open Beta (1) egyelőre csak a Nothing Phone (2) készülékekre telepíthető, de a vállalat megerősítette, hogy dolgoznak az előző modell Android 14 frissítésén is.

Nyilván érdemes észben tartani, hogy ez egyelőre csupán béta verzió, vagyis előfordulhatnak hibák. Persze ha benned van a vállalkozó szellem, és netán van egy tartalék mobilod is, érdemes lehet tenni egy próbát az új rendszerrel. A telepítés mikéntjét és a kapcsolódó információkat a Nothing Community oldalán fogod megtalálni.

Ha pedig tényleg belebotlasz valamilyen idegesítő hiányosságba vagy hibába, sem történik majd katasztrófa, mivel bármikor vissza lehet váltani Nothing OS 2.0.3-ra. Ebben az esetben viszont biztonsági mentést kell készíteni az adatokról, mert a váltás a korábbi verzióra a gyári beállítások visszaállításával jár. Az alábbi újításokat hozza a Nothing OS 2.5:

Nothing OS

  • Frissítve lett a widgetek könyvtárának felülete, amelynek köszönhetően azok még áttekinthetőbben jelennek meg
  • Van egy új fotó widget, amelyik képes megjeleníteni a kedvenc fotóinkat a kezdő- és a záróképernyőn is
  • Kapunk egy új képernyőkép-szerkesztőt és menüt, amely fejlettebb szerkesztési funkciókat és villámgyors törlést tesz lehetővé
  • A “Vissza” gesztus frissített dizájnt kapott, hogy jobban illeszkedjen a Nothing stílusához
  • Mostantól el lehet rejteni az alkalmazásikonokat a kezdőképernyőn és az alkalmazásindítóban is. Az utóbbiban jobbra kell húzni a rejtett ikonok megjelenítéséhez
  • Képernyőképet mostantól három ujjal történő gyors húzással is készíthetünk
  • A bekapcsológomb kétszeri nyomásához egy szabadon választott funkció gyors elérését társíthatjuk
  • Újra lett tervezve a kezdő- és a zárolási képernyő egyesített testreszabási oldala, így az elérhető lehetőségek még áttekinthetőbbek lesznek
  • Kapunk egy új Glass Filter szűrőt, amivel még egyedibbé varázsolhatjuk a háttérképeket
  • Került a rendszerbe néhány új, egyszínű háttérkép, hogy a kezdőképernyő még letisztultabb lehessen

Android 14

  • Monokróm színtéma került az alapszín-választóba
  • Új “Vissza” gesztus áll rendelkezésre az alkalmazásokkal folytatott interakciók során
  • Frissült a Gyorsbeállítások elrendezése, plusz ikonokat kaptak a Nothing fülhallgatók
  • Több zárolási képernyő opció áll rendelkezésre, van például Ne zavarjanak üzemmód, Némítás, QR-kódolvasó és videokamera is
  • A frissítés lehetővé teszi a csengőhangok és az értesítési hangok hangerejének külön-külön történő beállítását, egy új hangerőszabályzó felülettel
  • Új regionális beállítások állnak rendelkezésre, a készülék és a telefonszám preferenciáinak testreszabásához

Forrás: GSMArena borító: CNN

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid