Hivatalos: akár már idén láthatjuk a Samsung hajlítható mobilját

0

Tudjuk, hogy már a könyökötökön jönnek ki a hajlítható mobilok, hiszen olyanok mint a Loch Ness-i szörny. Rengeteg az infó róluk, és állítólag léteznek is, de még senki nem látta őket, ám a legfrissebb infó szerint már tényleg nem kell sokat várnunk az első fecskére.

Minden bizonnyal a Samsung nyeri a versenyt, és ők dobnak majd elsőként piacra hajlítható kijelzős telefont, ezt pedig maga a Samsung mobil divíziójának CEO-ja, DJ Koh erősítette meg. A CNBC-nek adott riportjában elárulta, hogy akár már november elején, a Samsung fejlesztői konferenciáján megcsodálhatjuk az új mobilt.

Persze mérget még senki ne vegyen arra, hogy ott ténylegesen bemutatják majd a Galaxy X és Galaxy F néven is emlegetett mobilt, pláne hogy Koh szerint kifejezetten komplikált egy ilyen eszköz megépítése, és bár majdnem végeztek már, még hátra van néhány apró simítás.

Azt is elárulta, hogy a legtöbb funkció összehajtott módban is használható lesz, de pl. a böngészéshez kihajtott mód szükséges. Nagyon keményen dolgoznak azon, hogy egyedi és innovatív legyen a készülék, és ne csak úgy érezzük, mintha egy tabletet nyomkodnánk.

Nevet sajnos még mindig nem említett, így marad a találgatás. Állítása szerint egy komoly üzenetet kell megfogalmazniuk vele, és olyan élményt nyújtani, hogy a felhasználók azt mondák: Ez igen, hát ezért alkotta meg a Samsung ezt a készüléket!

Azt is megosztotta, hogy komoly kutatást végeztek, amely beigazolta, hogy az emberek nagyon is szeretnének már hajlított mobilt látni. Így tehát eljött az idő, és ideje villantaniuk valamit, és ha szerencsénk van, már két hónap múlva megcsodálhatjuk, hogy min dolgoztak eddig a boszorkánykonyhájukban.

Forrás: Phonearena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid