Már véglegesíthették a Samsung Galaxy S10 főbb jellemzőit

0

Bár még csak nemrég jelentek meg a Galaxy S9 modellek, a Samsung állítólag már nagyrészt véglegesítette az utód jellemzőit, a bemutatóig már csak kisebb változtatásokat fognak eszközölni.

A Samsung beszállítója árulkodott arról, hogy a dizájn nem változik sokat az S10 széria esetében (a név persze még nem biztos, az is lehet, hogy egy új Galaxy X sorozat indul jövőre). Ugyanúgy két modell lesz, amelyek Infinity kijelzőt kapnak, és a képátlók alig változnak, ugyanis 5.8 és 6.3 colos megjelenítőkre számíthatunk.

A forrás szerint két nagyobb újítás lesz a 2019-es Samsung csúcsmobilokban. Az egyik az ujjlenyomat-olvasót érinti, ami a hátlapról a kijelzőbe kerül. Korábban is pletykálták már ezt, ám a Galaxy S10-ben végre megvalósulhat ez a fejlesztés. A másik komolyabb újítás pedig egy előlapi 3D-s kamerarendszer lehet, ami hasonlóan működhet majd, mint az iPhone X megoldása.

Messzemenő következtetéseket persze még korai levonni, hiszen a Galaxy S10 (vagy Galaxy X) modellek csak valamikor a jövő év elején mutatkozhatnak majd be, és addig még lesz egy Galaxy Note 9 is.

Forrás: TheBell

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid