A MediaTek majdnem utolérte a Qualcommot

0

Kijött a mobilos processzormárkák legfrissebb rangsora, amely alapján továbbra is a Qualcomm az első, de egy elég komoly kihívója akadt a tajvani MediaTek képében.

A Counterpoint kutatóintézet szerint 2020 második negyedévében a Qualcomm adta el a legtöbb mobilprocesszort, de az egy évvel korábbi eredményekhez képest csökkent az amerikai vállalat részesedése, egész pontosan 33%-ról 29%-ra. A második helyen álló MediaTek viszont erősödött, már övék a piac 26%-a, vagyis nem sokkal maradtak le az első helyről.

A harmadik a Kirin processzorokért felelős HiSilicon lett, amelynek 16%-ot sikerült elérnie, de az valószínűleg nem lesz tartós, hiszen az amerikai tiltások gyakorlatilag ellehetetlenítették a Huawei saját hardvereinek a gyártását.

A negyedik és az ötödik helyen holtversenyben 13%-kal az Apple és a Samsung áll, utánuk pedig a Unisoc végzett 4%-os részesedéssel. Ha esetleg nem ismerős a vállalat, az azért lehet, mert korábban Spreadtrum néven futottak.

Forrás, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid