A MediaTek processzorral szerelt telefonok fogytak a legjobban 2023 végén

0

A Canalys nevű elemzőcég nemrég publikált egy jelentést, amely 2023 negyedik negyedévét vizsgálja az okostelefonos processzorgyártók szempontjából. A kutatásból kiderül, hogy a legtöbb ekkor eladott készüléket valamilyen MediaTek lapkakészlet hajtotta, a cég növekedése pedig 21 százalékos volt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Bevételek számpontjából az Apple volt az élen 2023 negyedik negyedévében. Az almás vállalat által hajtott mobilok 87 milliárd dolláros bevételt hoztak az amerikai cégnek, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a jelentés csak a 2023 októberétől decemberig terjedő időszakot vizsgálja, és nincsenek benne részletek a teljes pénzügyi évre vonatkozóan. A három legnagyobb okostelefonos lapkagyártó tehát a MediaTek, az Apple és a Qualcomm volt, ebben a sorrendben.

A negyedik helyet viszont a szebb napokat is megélt Huawei szerezhette meg, vagyis jobban mondva annak HiSilicon részlege, amely 7 milliárd dolláros bevételt ért el, 7 millió legyártott egység révén. Ez azt jelenti, hogy a gyártó kínálatából a legkelendőbbek a Nova 12 és a Mate 60 modellek voltak, amelyek belsejében Kirin 9000S chipset zakatolt, és ezeket 1000 dolláros átlagáron értékesíthette.

2023 utolsó három hónapjának legnagyobb meglepetése a Unisoc volt, 24 százalékos volt a növekedése éves szinten, és ez egyaránt érvényes a bevételre és a darabszámra is. A Unisoc chipek fele Transsion modellekben teljesített szolgálatot. Ezek a készülékek leginkább a feltörekvő piacokon népszerűek, az Infinix, a Tecno és az iTel márkák produktumai tartoznak ide.

A Samsung Semiconductor számára kevésbé volt termékeny a Canalys által vizsgált időszak. 48%-os csökkenést tapasztalhattak a házon belül fejlesztett Exynos lapkák értékesítéseiben, ami a negyedéves bevételt 5 milliárd dollárra, vagyis 44%-kal alacsonyabbra csökkentette a tavalyi évhez képest.

A helyzet valószínűleg javulni fog 2024 első félévében, mivel az Exynos 2400 lapkával szerelt Galaxy S24 és Galaxy S24+ modellek dobnak majd az eladási számokon. Ráadásul a Galaxy A55, amelynek meghajtásáról Exynos 1480 gondoskodik, ebben a hónapban érkezik (a szintén Exynos procis Galaxy A35-tel együtt), a népszerű elődökkel büszkélkedő középkategóriás mobil valószínűleg hozzájárul majd az Exynos chipek sikeréhez.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid