Megérkezett a “Samsung Galaxy S8 Lite”

0

Az utóbbi időben elég sok pletykát olvashattunk a Samsung Galaxy S8 Lite-ról, ami most hivatalosan is bemutatkozott, bár nem pont ezen a néven.

Egyértelműen az S8 gyengített verziójáról van szó, elég csak ránézni az ujjlenyomat-olvasó elhelyezésére, ám a Samsung nem akarta egy tavalyi modell érzetét kelteni az elnevezéssel, ezért végül Galaxy S Light Luxury lett a készülék hivatalos neve.

A specifikációk megegyeznek a korábbi híresztelésekkel, egy 5.8 colos 18.5:9-es Super AMOLED (Infinity Display) kijelzőt kapunk, ám az S8-hoz képest a felbontás Full HD+-ra csökkent. Hardveres téren pedig a Snapdragon 835-öt Snapdragon 660-ra cserélték. Maradt viszont a 4 GB RAM, a 64 GB tárhely, az IP68-as vízállóság, valamint a 3000 mAh-s akkumulátor.

A hátlapra ezúttal egy 16 MP-es, f/1.7-es kamera került OIS-szel, az előlapon pedig egy 8 MP-es szenzort találunk. A rendszer természetesen Android 8.0 Oreón alapszik, és két színben, vörösben, illetve feketében jelenik meg a mobil (Burgundy Red és Midnight Black).

A Samsung Galaxy S Light Luxury hivatalos ára durván 170.000 Ft-nak felel meg, de egyelőre csak Kínában lesz kapható, és nem is biztos, hogy más piacokon megjelenik. Előrendelésben egyébként olcsóbb lesz a mobil, átszámolva 157.500 Ft június 1-től, de így sem tűnik annyira jó vételnek.

Rég láttunk ennyire értelmetlen telefont, hiszen hasonló áron lehet venni idei csúcsmodelleket (OnePlus 6, Mi MIX 2s), vagy ott a tavalyi Galaxy S8 is nagyjából ennyiért.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid