Jó áron rendelhető a Xiaomi Mi MIX 2S Global verzió

0

Már egy ideje listázzák az új Xiaomi Mi MIX 2S-t a különféle webáruházak, ám a készülék most végre korrekt árcédulát kapott a GearBesten, ahol ráadásul vámmentes EU Express szállítási mód is elérhető.

Az mobil árát és a vásárlási lehetőséget a cikk végén találod, a bemutató után.

Xiaomi Mi MIX 2s a népszerű kínai gyártó legújabb csúcsmodellje, ami az igen jól sikerült tavalyi Mi MIX 2 ráncfelvarrott változata. Megkapjuk ugyanazokat az előnyöket, ám a hardver erősebb lett, és a kamera is sokat javult többek között.

Az előlap nagy részét továbbra is egy 5.99 colos IPS kijelző teszi ki, amelyen csak alul van számottevő káva, de ez sem túlzottan vastag, csak amennyi éppen szükséges. A felbontás maradt Full HD+, a képarány pedig 18:9-es, tehát 2160×1080 képpontot kapuk, és jó hír, hogy nincs semmiféle szenzorsziget.

Az előlapi kamerát ezúttal is alul találjuk, a minimális felső kávára pedig egy normál beszédhangszóró került, tehát nem kell kompromisszumot kötni a hangminőség terén a “keret nélküli” kialakítás miatt. Az előlapot Gorilla Glass 4 üveg borítja, a hátlap kerámia (!), míg a ház többi része 7000-es szériájú alumíniumból készült, hasonlóan például az új Samsung Galaxy S9 modellekhez.

A Mi MIX 2s-ben a Qualcomm 2018-as nagyágyúja, vagyis a Snapdragon 845 chipset dolgozik Artificial Intelligence Engine (AIE) technológiával megtámogatva, azaz a friss trendeknek megfelelően itt is mesterséges intelligencia segít bizonyos feladatok esetében. RAM-ból 6 GB-ot kapunk, amihez 64 vagy 128 GB-os tárhely jár, de létezik egy limitált kerámia modell is, ami 8+256 GB-os kiszerelésben érhető el.

Mos pedig nézzük a kamerákat, itt történt ugyanis talán a legnagyobb fejlődés. Hátul egy 12 megapixel felbontású Sony IMX363 érzékelő dolgozik f/1.8-as rekeszértékkel, 1.4 µm-es pixelekkel, 4 tengelyű optikai képstabilizátorral és Dual Pixel autofókusszal, ráadásul ezt megtoldották még egy szintén 12 megapixeles telefotó kamerával, ami 2x-es optikai zoomra képes, és segédkezik a portréképekben. Van továbbá hardveresen támogatott “multi-frame” zajcsökkentés, azaz több képet kombinál össze a kamera a lehető legjobb végeredmény érdekében, és számos egyéb mesterséges intelligenciával működő funkciót kapunk, például az automatikus jelenetfelismerés.

A Xiaomi Mi MIX 2s kamerás képességeit összességében 97 pontra értékelte az erre szakosodott DxOMark csapata (külön a fotózásra 101, a videózásra pedig 88 pontot kapott), és ezzel felkerült a legjobb mobilok közé. Ennyi pontot kapott egyébként az iPhone X és a Huawei Mate 10 Pro is.

A hosszú üzemidőért egy 3400 mAh-s aksi felel, amely támogatja a Quick Charge 3.0 gyorstöltést USB-C porton keresztül, ráadásul a Mi MIX 2s lett az első Xiaomi mobil, ami a vezetéknélküli töltést is ismeri. Egy 7.5W-os megoldást kapunk, hasonlóan az újabb iPhone-okhoz.

Említést érdemel még az NFC, a Bluetooth 5.0, a teljes körű globális LTE támogatás 43 sávval (a B20 is benne van), valamint az Android 8.0-ra épülő friss MIUI 9.5 Global rendszer (magyar nyelv is van benne). Ami viszont kimaradt, az a 3.5 mm-es jack csatlakozó, bár ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Mi MIX 2-ben sem volt már. Van viszont mesterséges intelligenciával megtámogatott Face ID arcfelismerés a hátlapi ujjlenyomat-olvasó mellett.

Xiaomi MI MIX 2S vásárlás

Mint ahogy már említettem, a kínai webáruházak hamar megindították az előrendeléseket, viszont most már egész korrekt árat kapott az új csúcsmodell. Jelenleg a GearBest weboldalán kb. 588 dollárba kerül a Xiaomi Mi MIX 2s, ami garantáltan vámmentes EU Express szállítással átszámolva kb. 153.000 Ft-ra jön ki. Ez persze nem kis összeg, de egy elég durva csúcsmobilt kapunk a pénzünkért. További részletek és vásárlás az alábbi linken:

Neked hogy tetszik az új Xiaomi zászlóshajó?

Napidroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid