Megérkezett az Android TV 13

0

Habár a hétköznapi fogyasztók még egy darabig nem fognak vele találkozni, megérkezett az Android TV 13, amely elsősorban egy fejlesztési mérföldkő, mivel a zöld robotos rendszer televíziós változata sokkal lassabban újul meg, mint a mobilos. Akadnak benne olyan újítások, amelyeknek majd a hétköznapi halandók is biztosan örülni fognak, de az ökoszisztémában lévő innovációk elsősorban az alkalmazások készítőit célozzák meg.

A TV-s Android rendszer sokkal lassabban fejlődik, mint mondjuk a mobilos, gondoljunk csak arra, hogy a Google saját gyártású Chromecast készülékeire is csak most az év elején jutott el az Android TV 12. De ha netán valamilyen csoda folytán a 13-as verziót már holnap tölteni lehetne a kompatibilis készülékekre, akkor sem biztos, hogy elsőre túl sok jelentős változást észlelnénk, hiszen az új változat legtöbb frissítésének elsősorban az alkalmazás-fejlesztők fognak örülni. Azért akad néhány érdekesség nekünk is.

Az Android TV 13 lehetővé teszi, hogy a felhasználó állítsa be a képernyő felbontását, illetve annak képfrissítési frekvenciáját, nyilván a kompatibilis HDMI eszközökkel használva. Sokat javítottak az operációs rendszer energiatakarékosságán is, például leáll a lejátszás, ha megváltozik a bejövő jel forrása. Az új rendszer immáron még több hangformátumot és hangszórót támogat az AudioManager API-kon keresztül.

Az Android TV 13-ban mostantól ki lehet választani a fizikai billentyűzetek nyelvi elrendezését, ezt az új Keyboard Layouts API biztosítja. Változtattak a billentyűzetek és a kontrollerek gombjainak hozzárendelési metódusain is, ez elsősorban a játékfejlesztőket érinti majd, számunkra pedig azért lehet érdekes, mert ha a készítőknek több lehetőség áll rendelkezésre, akkor talán még több és még jobb játékok érkeznek majd a platformra.

A Google javított a rendszer adatvédelmén és kisegítő lehetőségein is. Ahol elérhető, mostantól látni fogjuk a hardveres némító kapcsolót, valamint annak állapotát, illetve új vezérlők állnak rendelkezésre, amelyekkel szabályozni tudjuk a virtuális asszisztens hozzáférését a mikrofonhoz.

Összességében véve tehát még sokoldalúbb és még biztonságosabb felhasználói élményt biztosít az Android TV 13, de az egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el. Ők már most elkezdhetik a rendszer bűvölését az ADT-3 fejlesztői készlet vagy az Android Emulator for TV alkalmazás segítségével.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid