Megerősítették a Xiaomi Mi 7 egyik klassz funkcióját

0

Az idei év egyik legdivatosabb okostelefonos trendje a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó lesz. Bár a legnagyobb játékosok még nem adaptáltak a technológiát, már akadnak gyártók, amelyek ilyen megoldással látják el a készüléküket. A sokkal rövidebb fejlesztési ciklusok és kevesebb tanúsítványi eljárás miatt a kínai manufaktúráknak valamivel könnyebb dolga van, így nem csoda, ha a sorban a következő a Xiaomi lesz.

Az ázsiai vállalat hőn áhított zászlóshajója, a Mi 7 pontosan azért késik, hogy a szóban forgó technológia bele kerülhessen a megjelenítőjébe. Korábban már bukkantak fel olyan jelek és bizonyítékok, amelyek erre utalnak, most pedig a cég vezérigazgatója, Lei Jun végre hivatalosan is megerősített egy Weibo kommentár formájában.

Az itt látható a beszélgetés egyébként olyan képek alatt történt, amelyek a Mi MIX 2S-t ábrázolják szétszerelt állapotban. Az egyik felhasználó viccesen arra utalt, hogy a Mi 7 képernyőbe épített biometrikus szenzort kaphat, a vállalat első embere pedig ezt meg is erősítette. Nyilván maga a beszélgetés eléggé könnyed és vicces hangnemben zajlott le, sőt, afféle utólagos visszavonás is olvasható itt, de összességében arra lehet jutni, hogy a Xiaomi Mi 7 több mint valószínű, hogy megkapja az emlegetett fícsört.

A csúcskategóriás okostelefonról továbbá még azt is beszélik, hogy olyan megjelenítője lesz, amelyen ott a sokak által utált szenzorsziget is a felső részen, és a kijelző képátlója 5.65 hüvelyk lesz egyébként. Qualcomm Snapdragon 845 chipset, 8 GB RAM és 475 dolláros induló ár – ezek még az említésre méltó eddig kiszivárgott hardveres, valamint egyéb jellemzők.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid