Nagy a baj a Samsungnál, felfüggesztették a Galaxy Fold megjelenését

0

Nagyon nem indul gördülékenyen a Samsung hajlítható mobiljának karrierje, ugyanis a napvilágra került hibák miatt elhalasztják a készülék startját, ráadásul valószínűleg nem is kevéssel.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a sajtónak kiküldött tesztpéldányok közül több is megadta magát, ráadásul mindössze néhány nap alatt. A gond minden esetben a kijelzővel volt, bár még nem teljesen tiszta, hogy pontosan miért sérültek a készülékek. Volt néhány eset, amikor a tesztelők leszedték a kijelzővédő fóliát, amiről mint utóbb kiderült, nem sima fólia, hanem tulajdonképpen a kijelző része, és nem szabad eltávolítani. De más konstrukciós hiba is lehet, ugyanis maga a hajlítási mechanizmus is megsértheti a panelt valamilyen módon.

Fotó: The Verge

Egy szó, mint száz, a Samsung elsiette kicsit az újdonság piacra dobását, vagyis csak elsiette volna, hiszen végül mégsem jelenik meg a készülék a tervezett időpontokban. A napokban került volna piacra a Galaxy Fold az USA-ban és Kínában is, majd nem sokkal később Európában. Rengetegen már elő is rendelték, ám a hibák fényében már lehetett sejteni, hogy nincs minden rendben. A Samsung először azt mondta, hogy a mobil a tervek szerint meg fog jelenni, aztán tegnap olyan pletykák érkeztek, hogy elhalasztják a kínai startot. Most pedig maga a gyártó adott ki közleményt, miszerint még további fejlesztésekre szorul a Fold.

Ezt írja a Samsung:

We recently unveiled a completely new mobile category: a smartphone using multiple new technologies and materials to create a display that is flexible enough to fold. We are encouraged by the excitement around the Galaxy Fold.

While many reviewers shared with us the vast potential they see, some also showed us how the device needs further improvements that could ensure the best possible user experience.

To fully evaluate this feedback and run further internal tests, we have decided to delay the release of the Galaxy Fold. We plan to announce the release date in the coming weeks.

Initial findings from the inspection of reported issues on the display showed that they could be associated with impact on the top and bottom exposed areas of the hinge. There was also an instance where substances found inside the device affected the display performance.

We will take measures to strengthen the display protection. We will also enhance the guidance on care and use of the display including the protective layer so that our customers get the most out of their Galaxy Fold.

We value the trust our customers place in us and they are always our top priority. Samsung is committed to working closely with customers and partners to move the industry forward. We want to thank them for their patience and understanding.

Onnan is látszik, hogy komoly a probléma, hogy határozatlan időre függesztették fel a Galaxy Fold piaci debütálását. A hivatalos sajtóközlemény szerint a következő hetekben teszik majd közzé az új megjelenési időpontokat, vagyis nem kis késésre lehet számítani.

Persze nem érdemes a történtek miatt lenézni a Samsungot, hiszen még épp időben cselekedtek, így talán elkerültek egy olyan bakit, mint ami a Galaxy Note 7 esetében volt. A hajlítható telefon egy teljesen új termékkategória, rengeteg friss technológiát tartalmaz, így nem csoda, hogy problémák adódtak, ez szinte törvényszerű volt.

A Samsung Galaxy Fold ára 1980 dollár lesz az USA-ban, Európában pedig nagyjából 2000 euró, ami átszámolva 640 ezer Ft. Ezért már illik azért jól használható, tartós készüléket a felhasználók kezébe adni, és csak remélni tudjuk, hogy sikerül megoldani ezeket a kezdeti problémákat. Persze azzal nem árt tisztában lenni, hogy az első vásárlók ilyenkor mindig tesztelők is egyben, az ő tapasztalataik alapján fejlesztik majd tovább a készüléket, hogy a második-harmadik generáció már sokkal jobb legyen, úgyhogy nem feltétlenül érdemes gyorsan beleugrani egy ilyen “játékszer” vásárlásába.

Via Sammobile, GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid