Friss, Dél-Koreából eredő értesülések szerint a Samsung elvetette a változtatható rekeszértékű kamerák (újra)bevezetését a Galaxy S27 sorozattal. Bár a korábbi pletykák a technológia visszatérését jósolták, a gyártó a magas előállítási költségek és bizonyos mérnöki megfontolások miatt inkább lemondott az ötletről.
Még idén májusban röppentek fel azok a szóbeszédek, melyek szerint a Samsung Galaxy S27 Ultra változtatható rekeszértékű, 200 megapixeles elsődleges kamerával lesz felszerelve. A hardveres újítás ötlete onnan jöhet, hogy az Apple is hasonló megoldást alkalmazhat valamelyik új zászlóshajóján, sanszosan az iPhone 18 Pro modelleken. Samsungék meg szeretnék tartani a lépést a nagy konkurenssel.
Azt nem tudjuk, hogy az Apple végül mivel rukkol elő, de állítólag a Samsungnál elvetették ezt az ötletet, és a Galaxy S27 sorozat egyik tagja sem kap változtatható rekeszértékű kamerát. A döntés hátterében elsősorban a megnövekedett gyártási költségek, illetve a dizájnt érintő kompromisszumok állnak: ha változtatható rekeszértékű modul kerül egy adott készülékbe, az mindenképp vastagabb kameraszigetet eredményez.
A vállalat koponyái arra a következtetésre jutottak, hogy mobilfotózás szempontjából ez a technológia nem nyújt akkora funkcionális előnyt, ami indokolná az extra kiadásokat, különösen egy olyan időszakban, amikor minden gyártónak problémát okoz az egyre dráguló memória- és tárhelymodulok beszerzése. Biztosan lesznek páran, akik sajnálják, ha az értesülés megalapozottnak bizonyul, pedig amúgy a Samsungnak már van tapasztalata az ilyen képrögzítő egységekkel.
A dél-koreai vállalat a 2018-ban bemutatott Galaxy S9, illetve a 2019-es Galaxy S10 modelleknél már alkalmazott változtatható rekeszértékű elsődleges kamerákat, de ezután a két generáció után már nem erőltették a dolgot. Úgy tűnik, hogy a koncepció feltámasztására a jövőre debütáló újdonságok esetében sem kerül sor.
Forrás: GSMArena