Megszűnik az HBO Max

0

Csak nemrég indult el Magyarországon az HBO Max, de a szolgáltatás tulajdonosa, a Warner Bros Discovery máris bejelentette, hogy megszűnik a szolgáltatás 2023 nyarán, és egy újat indítanak helyette.

Az HBO Max más piacokon már működött egy ideje, és idén márciusban végre Magyarországon is elindult, felváltva a korábbi HBO GO-t. Azonban nem lesz hosszú életű, ugyanis David Zaslav, a Warner Bros Discovery vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy megszűnik a szolgáltatás.

“Az HBO Max versenyképes funkciókkal rendelkezik, de voltak teljesítménybeli és felhasználói problémái.” – nyilatkozta Zaslav, majd hozzátette, hogy a Discovery Plus sokkal jobb technológiai készlettel rendelkezik, és egy új streamingplatform alapjául fog szolgálni.

Lesz tehát egy vadonatúj szolgáltatás, ami egyesíti majd az HBO Max és a Discovery Plus tartalmait. Ez a tervek szerint 2023 nyarán indul az Egyesült Államokban, majd 2024-ben Európában is megjelenik. Reméljük, hogy az HBO Max addig nem szűnik meg nálunk, és az előfizetők közvetlenül válthatnak majd egyikről a másikra, de erről egyelőre nincs semmi információ, még az új platform nevét sem árulták el.

Már lehetett egyébként sejteni, hogy valami gond van, ugyanis néhány hete váratlanul eltűnt több hazai gyártású sorozat az HBO Max kínálatából (pl. A besúgó, Aranyélet). Ezzel egy időben más európai és latin-amerikai tartalmak is elérhetetlenné váltak.

Forrás: The Verge

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid