Méretes aksit kapott az Asus első 18:9-es mobilja

0

Az Asus Zenfone Max telefonok elsődleges vonzereje a hatalmas akkumulátorokban rejlik, és a tajvani gyártó úgy határozott, hogy egyesíti ezen mobilok vonzó tulajdonságait az idei trendekkel. Ebből a törekvésből született az Asus Zenfone Max Plus, amit nemrég mutattak be.

A vadonatúj okostelefon megjelenítője a 2017-es divatnak megfelelően 18:9-es képarányú lett, 1080×2160-as felbontással, a felhasznált technológia pedig IPS LCD. A kijelző képátlója 5.7 col, és egész vékony lett a kerete, bár azért elmarad a élvonaltól. Az M1 néven is futó mobil belsejében egy termetes akkumulátor található, melynek kapacitása 4130 milliamperóra, ami a gyártó állítása szerint elegendő 13 órányi videólejátszásra. A mobil belsejében a számításokat egy MediaTek MT6750T lapkakészlet végzi, amelyben egy nyolcmagos processzor dolgozik Cortex-A53 magokkal. Sajnos ez a konstrukció nem éppen a legújabb, és ami azt illeti, a 28 nanométeres csíkszélesség egyáltalán nem tesz jót az energiahatékonyságnak.

A készülék Android 7.0 Nougat rendszert futtat, amelyet már megszokott módon a gyártó ZenUI felülete díszít. Kétféle kiszerelésben lesz kapható a szerkezet, az egyikben 2 GB RAM párosul 16 GB belső tárhellyel, míg a másik esetben 3 GB operatív memória és 32 GB háttértár jár. Egyébként a készülék duál SIM támogatással rendelkezik, és lehetséges a memóriakártyás bővítés is.

A mobil hátlapján egy duál kamerakészlet található, melynek szenzorai 16 és 8 megapixelesek. A frontoldalon egy 8 megapixeles megoldás van, ami arcalapú kijelzőfeloldást tesz lehetővé, persze aki hagyományosabb megoldásokra vágyik, annak továbbra is opció lehet a hátlapi ujjlenyomat-olvasó. Az Asus Zenfone Max Plus megkapta a gyártó PowerMaster technológiáját, viszont érdekes módon nem támogatja a gyorstöltést. Az ár és a megjelenés időpontja egyelőre nem ismert.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid