Végre nálunk is megjelenik a Messenger régóta várt újítása

2

A Facebook tavaly novemberben vezette be a Messengerbe az Instant Games funkciót, ami tulajdonképpen egy komplett játékplatformmá alakítja a csevegőt. Egészen mostanáig azonban ez csak néhány országban volt elérhető.

Most hivatalosan is bejelentette a Facebook, hogy világszerte elérhetővé teszik az újítást Androidon és iOS-en is. A frissítések már megindultak, hamarosan mindenkinél megjelenhet az Instant Games.

Az új funkcióval együtt a nemrég bejelentett Rich Gameplay is debütál, amivel többek között lehetségessé válnak a körökre osztott játékok. Ez volt az egyik legjobban várt újítás, így ugyanis nem kell mindkét félnek egyszerre játszani, különböző időpontokban is megmérkőzhetünk a barátainkkal az egyes játékokban. Az eredményeket pedig egy folyamatosan frissülő ranglistán tudjuk majd követni.

Közzétette: Messenger – 2017. május 1.

Készüléktől és régiótól függően akár 50 játék is elérhető lesz a Messengerben, de ez csak a kezdet, heti szinten érkeznek majd az újabb címek. A Facebook külön is kiemelte, hogy a Miniclip által fejlesztett 8 Ball Pool is megjelenik, ami a világ legnépszerűbb biliárdos játéka.

A Facebook szerint a következő hetekben minden felhasználónál élesítik az újítást, reméljük hazánkba is hamarosan eljut. Nálam eddig sajnos még nem jelent meg, de majd a csevegőablak bal alsó sarkában lévő “+” jelre kattintva lesz elérhető a játékos részleg.

forrás: Facebook

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid