Minden új androidos Nokia mobil megkapja az Android 8.0 Oreo-t

0

Remek hírek érkeztek a Nokia háza tájáról, ugyanis a HMD fő termékügyi tisztviselője, Juho Sarvikas hivatalosan is megerősítette, hogy minden általuk összerakott androidos Nokia telefon megkapja a legújabb zöld robotos rendszert, vagyis a nyolcas számú Oreo-t.

Az örömteli hírt a Twitteren tették közzé, ráadásul külön kitértek a belépőszintű Nokia 3 készülékre, ami szintén nem marad majd ki a frissítési hullámból. Persze talán nem mindenki számára hat újdonságként az értesülés, hiszen amikor legújabb rendszerét bemutatta a Google, akkor kitért a HMD által gyártott Nokia telefonokra, mint az Android Oreo várományosaira.

Ugyanakkor a keresőóriás nem említette pontosan mely modellek részesülnek a frissítésben, így többen okkal gondolhatták: a Nokia 3 kiesik a szórásból, többek között mert eltérő processzort használ, mint a Nokia 5, illetve 6. Összességében klassz látni, hogy az olcsóbb eszközök tulajdonosaira is gondoltak a gyártónál.

Egyébként aki nem tudná, annak eláruljuk, hogy a HMD csapata szinte alig nyúl az Android verziókhoz, szóval mondhatni stock rendszereket kapunk a készülékeik mellé. Nem lesznek kéretlen előre telepített programok, és szinte biztosak lehetünk, hogy megkapjuk mindig a szükséges frissítéseket, javításokat. A vállalat legalább két éves támogatást ígér mobiljai mellé, ami azt jelenti, hogy az új Nokia mobilok még jövőre is megkaphatják a következő Androidot.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid