Mostantól Európában is forgalmazzák az Oppo Reno 8 mobilokat és a Pad Air táblagépet

0

Az Oppo hivatalosan is forgalomba helyezett néhány készüléket az európai piacon, egyik sem valódi újdonság, de a mi régiónkba csak most érkeztek meg. Két okostelefonról van szó, az Oppo Reno 8 és Reno 8 Pro modellekről, valamint az Oppo Pad Air táblagépről, de felkerült a terítékre néhány kiegészítő és tartozék is.

Az Oppo Reno 8 sorozatot júliusban mutatták be az indiai vásárlóközönség számára, nem sokkal azt követően, hogy egy hasonló, bár nem teljesen azonos Reno 8 széria elérhetővé vált a kínai piacon. Az európai vásárlók számára ugyanazok a modellek állnak majd rendelkezésre, mint amiket az indiaiak is megvásárolhatnak.

Az alapmodell belsejében Dimensity 1300, a Pro variáns burkolata alatt pedig Dimensity 8100-Max lapkakészlet végzi a dolgát. Az okostelefonok AMOLED megjelenítővel lettek felszerelve, és egy 6,4 hüvelykes, 90 Hz-es panelt kapott a Reno 8, a Pro modell pedig egy 6,7 colos, 120 Hz-es kijelzőt.

Mindkét mobil hátoldalán 50 megapixeles Sony IMX766 szenzorral ellátott elsődleges képrögzítő található, az előlapi kamera pedig 32 megapixeles. A Pro esetében még rendelkezésre áll egy plusz képfeldolgozó chip is, a gyártó által házon belül fejlesztett MariSilicon X.

A Reno 8 modellek azért is érdekesek, mert a széria történetében először, támogatják a 80 wattos gyorstöltést, habár a vezeték nélküli töltés kimaradt. Az Oppo Reno 8 8/256 GB-os konfigurációban lesz kapható, 600 eurós, vagyis nagyjából 241 ezer forintos áron. Az Oppo Reno 8 Pro ugyanúgy 8 GB RAM-mal és 256 GB háttértárral kerül forgalomba, ám a gyorsabb processzor és néhány további hardveres előny okán az ár 800 euróra, vagyis cirka 321 ezer forintra emelkedik. Azok, akik a leggyorsabban lecsapnak a készülékekre, ajándékba kapnak egy Enco X2 vezeték nélküli fülhallgatót, valamint három éves kiterjesztett garanciával vehetik át vadonatúj eszközüket.

Az Oppo Pad Air egy 10,4 hüvelykes kijelzővel felszerelt táblagép, amelynek belsejében Snapdragon 680 lapkakészlet zakatol, valószínűleg ismeritek már a készüléket, mert eredetileg májusban debütált. Az internet böngészésére, filmnézésre, illetve talán minimálisan még munkára is alkalmas, középkategóriás táblagép 4/64 GB-os konfigurációban már 300 euróért a miénk lehet, ami nagyjából 120 ezres vételárat jelent forintban.

A telefonokon és a táblagépen kívül a gyártó forgalmazni fog egy SuperVOOC autós töltőt, amely képes lesz a mobilokat a már említett 80 wattos teljesítménnyel tölteni. 50 euróért kínálják majd a tartozékot.

Aztán ott van még az Enco X2 vezeték nélküli fülhallgató, amelyet 200 euróért fognak értékesíteni, valamint az Oppo Band 2 okoskarkötő, amely mindössze 70 euróért lehet majd a miénk.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid