Hivatalos a Nokia X30 5G és a G60 5G, amelyek három Android rendszert is meg fognak kapni

0

Egy rakat vadonatúj Nokia márkájú készülék érkezett, középkategóriás és belépőszintű ajánlatok egyaránt, okostelefonok és táblagépek. Az alábbiakban a Nokia X30 5G és a G60 5G bemutatására fogunk fókuszálni, a készülékek belsejében Snapdragon 695 lapkakészlet teljesít szolgálatot, vagyis korrekt résztvevői lehetnek a középmezőnynek, ahonnan az emelheti ki őket, hogy a gyártó 3 évig tartó kiterjesztett garanciával, valamint 3 Android rendszerre kiterjedő támogatással kínálja őket.

Nokia X30 5G

Külcsínre nem lehet panaszunk, az okostelefont fémkerettel látták el, amely ráadásul környezettudatos módon 100 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült. A hátlap ugyan műanyag, de ennek is a 65 százaléka újrahasznosítás eredménye. Az okostelefont olyan dobozba fogják csomagolni, amely szintén 94 százalékban újrahasznosított papírból van, és persze töltő sem lesz benne, ha valakinek kell, majd vásárol magának.

Ami a készülék jellemzőit illeti, egy 6,43 hüvelykes AMOLED kijelző tárul elénk, a panel felbontása Full HD+, a képarány 20:9, a képfrissítési ráta pedig 90 Hz. A fényerő átlagosan 450 nit, de elérheti a 700 nitet is. A karcok elleni védelmet Gorilla Glass Victus igyekszik biztosítani, és a megjelenítő még egy ujjlenyomat-olvasót is magában foglal.

A telefon belsejében a bevezetőben már említett Snapdragon 695 lapkakészlet zakatol, amely nyilván nem a legerősebb a piacon, de még mindig egy nagyon hatékony 6 nanométeres chipset. A processzor mellé kétféle tárhely/memória konfiguráció érhető el, választhatjuk a 6/128 GB-os vagy a 8/256 GB-os kiszerelést, a tárhely minden esetben UFS 2.2 szabványú.

A Nokia X30 5G hátoldalán 50 megapixeles elsődleges képrögzítő modul teljesít szolgálatot, amelyet optikai képstabilizátorral spékelt meg a HMD, a szenzor maga 1/1,57 colos, 1,0 µm-es natív pixelekkel bír, amelyeket 4 az 1-ben képes összevonni. A hátlapon találunk még egy 13 megapixeles, környezetét 123 fokban érzékelő, ultraszéles látószögű modult is. A szelfikamera egy kivágásba került, felbontása 16 megapixel, és szintén támogatja a képpontok 4 az 1-ben összevonását.

Az okostelefon a “3-3-3 ígéret” nevű új programhoz tartozik, ami azt jelenti, hogy a mobilra 3 teljes Android verzió biztosan el fog jutni, 3 évig kapni fogja a biztonsági foltokat, és 3 éves kiterjesztett garanciával értékesítik majd. Mivel a Nokia X30 5G Android 12-vel debütált, a támogatása Android 15 rendszerrel fog véget érni. Említést érdemelhet az is, hogy a felhasználó személyes adatait olyan szervereken tárolják majd, amelyek Finnországban vannak, és szigorúan megfelelnek az EU kapcsolódó előírásainak.

Az okostelefon hardveres komponensei egy 4200 mAh kapacitású akkumulátorból nyerik a működéshez szükséges energiát, a telep támogatja a 33 wattos gyorstöltést. Az aksi állítólag képes lesz megtartani a kapacitását 800 töltési ciklust követően is. A Nokia X30 5G Bluetooth 5.1, Wi-Fi 6 valamint NFC támogatással egyaránt büszkélkedhet, támogatja az eSIM-et, és az sem hátrányos, hogy a külső borítás az IP67 minősítésnek megfelelően ellenáll a víznek és a pornak.

A készülék forgalmazása már megkezdődött, az indulóár 530 euró, vagyis megközelítőleg 212 ezer forint. Az okostelefon kék és fehér árnyalatokban lesz kapható.

Nokia G60 5G

A Nokia másik 5G-s ajánlata szintén környezettudatos módon készül, a műanyagból öntött hátlap 100, míg a szintén műanyag oldalsó keret 60 százaléka újrahasznosított. Hogy az okostelefon megvásárlása tartós vétel legyen, ugyanúgy érvényes rá a tripla hármas ígéret, amely 3 operációs rendszerfrissítést, 3 évig tartó biztonsági foltozást és 3 év kiterjesztett garanciát foglal magában.

A telefon kijelzője 6,58 hüvelykes, szintén Full HD+ felbontású és habár magasabb, 120 Hz-es képfrissítéssel büszkélkedhet, organikus helyett LCD panellal kell beérni. A maximális fényerő legfeljebb 500 nit lehet, a karcok elleni oltalmat pedig Gorilla Glass 5 igyekszik biztosítani, ami egy kicsit régebbi megoldás. Kivágás helyett egy aprócska szenzorsziget az otthont az előlapi 8 megapixeles kamerának.

Ha már kamerák, a hátoldalon 50 megapixeles elsődleges modul foglal helyet, ám ezúttal optikai képstabilizátor nélkül. Az ultraszéles látószögű egység csupán 5 megapixeles, de kapunk pluszba egy mélységérzékelőt is, bár konkrétan nem említik, valószínűleg egy 2 megapixeles megoldásról lehet szó.

A Nokia G60 5G belsejében ugyanúgy Snapdragon 695 chipset duruzsol, ami pedig a választható konfigurációkat illeti, 4/64 GB-os, 4/128 GB-os és 6/128 GB-os kiszerelések közül lehet majd választani. A tárhely szerencsére bővíthető micro SD kártya révén.

A készülék energiaellátását egy 4500 mAh kapacitású, szintén 800 ciklusra hitelesített akkumulátor biztosítja, amelyet legfeljebb 20 wattal lehet majd tölteni. Állítólag bizonyos piacokon a szükséges 20 wattos adapter ott lesz az okostelefon dobozában. A készüléknek hibrid hálózati foglalata van, vagyis vagy két hálózati kártyát, vagy egy hálózati kártyát és egy memóriakártyát helyezünk a mobilba, de mivel eSIM-képes, meg lehet oldani azt is, hogy két előfizetést a bővített háttértárral együtt használjunk. Nem rossz.

Bluetooth 5.1, Wi-Fi 6, NFC, valamint egy IP52 besorolás teszi még vonzóbbá a Nokia készülékét. A Nokia G60 5G már 320 eurós áron is a miénk lehet, ami magyar pénzben nagyjából 128 ezer forintot jelent.

Circular

A Circular nevű előfizetéses szolgáltatás hamarosan elérhető lesz bizonyos Nokia márkájú telefonok és táblagépek mellé. Célja a felhasználók ösztönzése, hogy hosszabb ideig megtartsák a megvásárolt készüléket. Az előfizetési idő alatt ha véletlenül eltörik az a bizonyos eszköz, vagy netán elveszítik, a készülék cseréjéről azonnal gondoskodni fognak, további költségek nélkül. Néhány év használat után a tulajdonos visszaküldheti a mobilt, amiről a HMD gondoskodik, ezután el lehet dönteni, hogy a tulajdonosa felújítja és tovább értékesíti, vagy ha már nem piacképes, elajándékozza azt. Ha ezek közül egyik sem opció, akkor az okostelefont újrahasznosítják. Igen, a fentebb ismertetett két telefon mellé lehet Circular előfizetést kötni, de ezt egyelőre csak az Egyesült Királyságban és Németországban tehetik meg az érdeklődők. A szélesebb körű bevezetésre a következő hónapokban kerülhet sor.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid