Nagy változások a Samsungnál, megszűnhet a Galaxy J széria

0

A Samsungnak pokoli kemény csatákat kell vívnia a kínai riválisokkal, akik bár díszes Samsung logót nem, helyette gyilkos ár/érték arányt, kedvező árcédulákat tudnak csatolni a mobiljaikhoz. Ám a koreai cég nem a semmiért lett világelső, helyét szeretné is megőrizni, ezért komoly változtatásokat tervez eszközölni az üzletpolitikájában, melynek első fecskéje a hamarosan érkező Galaxy A9 Pro lehet, hosszabb távon pedig a jelenlegi Galaxy J széria felszámolását vonja majd magával. 

A Samsung Galaxy A mobilok a jövőben jobban fognak közelíteni a megfizethetőbb árkategória felé, ám a folyamat közben áldozati báránnyá válik a Galaxy J széria, ami teljesen meg fog szűnni – derült ki egy friss jelentésből. A döntés mögött az áll, hogy a Galaxy A mobilokat jobban (el)ismerik a vásárlók, köszönhetően a korábbi zászlóshajókról sikeresen átültetett prémium külcsínnek, valamint azok extra funkcióinak, melyek ezekben a telefonokban élnek tovább. A Samsung úgy véli, a Galaxy A névnek nagyobb esélye van dobni a bevételeken, pont az imént említett okok, és a készülékekhez tapadó hírnév miatt.

Akik eddig is nehezen követhetőnek tartották a Samsung termékpalettájának változásait, sajnos nem örülhetnek az eggyel kevesebb telefoncsaládnak, ugyanis egy vadonatúj alsóházas széria van születőben, Galaxy M néven. A nevet már használták 2012-ben, ám feltámadásával elfoglalja majd azt a pozíciót, amit jelenleg a Galaxy On mobilok töltenek be Kínában és Indiában, ahol elsődlegesen kapható a sorozat. A korábbiakkal ellentétben a Samsung teljesen minimalizálni fogja a profitot ezen készülékek esetében, hogy megőrizhesse befolyását Indiában és Latin-Amerikában.

Utcai szlenggel élve, mivel a kínai konkurensek a Samsungot nyírják, mint a papírkutyát, a cégnek szignifikáns változtatásokat kell eszközölnie üzletpolitikájában, elsősorban az okostelefonok világában. Már csak az a kérdés, vajon a soron következő újítások és innovációk elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy a vállalat megőrizze vezető helyét a többiekkel szemben, vagy sem. Arról is beszélnek, hogy születőben van egy Galaxy R és Galaxy P termékcsalád is, melyek szintén az új felfogás jegyében hirdetik majd a Samsung igéjét. Összességében véve izgalmas időszaknak nézünk elébe mi rajongók, és a dél-koreai óriás is.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid