Napelemes mobillal készül a Kyocera

0

A japán Kyocera leginkább a zord környezetbe szánt strapatelefonjaival vált ismertté, amelyek ugyan nem mondhatóak sem szépnek, sem hardveresen erősnek, mégis képesek megbirkózni a vadon kihívásaival. A vállalat most egy fontos lépést tett az okostelefonok szent gráljának számító önellátó mobilok megvalósulása felé, és hamarosan fel is fedi napelemmel szerelt készülékét a nagyérdemű előtt.

A japán cég már gondolatban a jövőben jár, ezt többek között a hajlítható kijelzős Proteus projekttel is bizonyították, a zseniális koncepcióról mi is írtunk korábban. A legújabb elképzelés egy olyan okostelefont takar, amelynek érintőpanelja mögött egy ultravékony réteg lesz található, amely képes a napfényt, sőt, akár a mesterséges fényt is energiává alakítani. Ezt a technológiát Wysips Crystalnek nevezik, ami a Sunpartner Technologies szabadalma.

kyocera-solar

A Kyocera állásfoglalása szerint a Wysips Crystal technológiával szerelt készülékek önellátóak lesznek. Gondoljatok csak bele, mivel járhat e technológia továbbfejlődése: okoseszközeink végre felszabadulnának a konnektoroktól való függésből, és bárhol, bármikor tölthetővé válnának, ahol van egy kevéske fény! Ez persze még odébb van, de az első prototípust hamarosan bemutatják.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid