Napvilágra kerültek a Honor 20 jellemzői

0

A Huawei alá tartozó Honor, amely elsősorban a fiatalokat szólítja meg termékeivel, idén januárban mutatta be a View 20 készüléket, ami egy csúcskategóriás mobil volt, kamerakivágással a kijelzőjén. Ez azonban nem az egyetlen zászlóshajó, amit az ázsiai cégtől várunk, a Honor 20 is készülőfélben van, és ha hitelesek a legutóbbi értesülések, a jellemzői sem számítanak titoknak többé.

Az értesülések forrása egy kínai szivárogtató, aki úgy tudja, a készüléken már keményen dolgoznak a gyártó munkatársai. Emberünk szerint a telefonnak 6,1 colos képernyője lesz, mégpedig egy OLED panel, de azt is állítja, a mobil elsődleges képrögzítő egysége egy 48 megapixeles szenzort is csatasorba fog állítani.

Honor View 20

A burkolat alatti hardveres összetevőkkel sem fognak spórolni a vállalat mérnökei, hiszen a Honor 20 lelke egy Kirin 980 lapkakészlet lesz, opcionálisan 6 vagy 8 GB RAM, valamint 128 vagy akár 256 GB belső tárhely mellett. Mivel a Honor mégiscsak a Huawei leányvállalata, számíthatunk különböző szoftveres teljesítménynövelő technológiákra: CPU Turbo, Gaming+, Link Turbo és GPU Turbo – ezen lehetőségek mindegyike képes valamilyen módon fokozni a telefon teljesítőképességét különböző területeken.

Ami pedig a hátlapon található triplakamerás képrögzítő apparátust illeti, az elsődleges 48 megapixeles érzékelő mellett 20, valamint 8 megapixeles szenzorok foglalnak majd helyet. A felbontásukon kívül egyelőre nem tudni semmit ezekről a szenzorokról, de valószínűleg hallunk még róluk a jövőben. A szivárogtató viszont úgy tudja, a Honor 20 prototípusa összesen 108 pontot szerzett a DxOMarkon, így a készülék a Huawei Mate 20 Pro, a P20 Pro és a Samsung Galaxy S10+ mögé sorol majd be a fotózási képességei alapján.

Bár a Huawei bejelentette 40W-os gyorstöltési metódusát, a Honor 20 egyelőre megmarad a 22,5W-os opciónál, ami egy 3650 mAh kapacitású akkumulátort fog majd táplálni. A szoftveres környezetet illetően EMUI 9-re számítunk, melynek alapjait az Android Pie operációs rendszer szolgáltatja majd. Ott van még a kalapban egy rakás mesterséges intelligenciával kapcsolatos funkció, valamint egy kijelző alá integrált ujjlenyomat-olvasó, mivel utóbbit nem látni a frissen kiszivárgott képen szereplő mobil hátlapján. Az árakról úgy tudni, kínai pénzből átszámítva 120 és 158 ezer forint körül alakulnak, ám ha forgalomba kerül nálunk a készülék nyilván nem ezeken az árakon fog menni az adók és egyéb terhek miatt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid