Nem csak a jack csatlakozó fog hiányozni a Samsung Galaxy Note 10-ről

0

A Note 10 lehet az első Samsung Galaxy csúcsmobil jack csatlakozó nélkül (nem számítva a Galaxy Foldot), és innentől kezdve valószínűleg a további Galaxy S és Galaxy Note modellekben sem lesz megtalálható a hagyományos audio kimenet. A legfrissebb hírek szerint azonban másról is le kell majd mondaniuk a jövendőbeli vásárlóknak.

Az egyik XDA fejlesztő nemrég megosztott néhány érdekességet, amelyeket egy olyan forrás közölt vele, aki állítólag már kipróbálhatta a Note 10 és a Note 10 Pro prototípusát. Az információk közül a legszomorúbb kétségtelenül az, hogy az alap (vagyis nem Pro) modellen nincs micro SD kártyahely. Ebből egyúttal az is következhet, hogy a Note 10 Pro esetében talán nem kell lemondanunk a bővíthetőségről, de erről egyelőre nincs konkrét infó.

Egyébként a Note 10 és a Note 10 Pro is minimum 128 GB-os tárhellyel jön, szóval talán nem lenne akkora érvágás a micro SD foglalat hiánya, de ha emlékeztek, korábban már próbálkozott ilyennel a Samsung (S6 széria és Note 5). Akkor elég nagy felháborodás lett belőle, ezért a későbbi modellek visszakapták a bővítési lehetőséget.

Ilyen lehet a Note 10 Pro

Ami még kiderült, hogy az S Pen alig változik a Note 9-hez képest, vagyis ezen a téren nem lesz forradalmi újítás, a hagyományos beszédhangszóró viszont eltűnik. A Note 10 és a Note 10 Pro is egy úgynevezett Sound on Display technológiával jöhet, amelynek a lényege, hogy maga a kijelző szolgáltatja a hangot. A forrás azt is megerősítette, hogy mindkét mobilon egyetlen szelfikamera lesz, ami a korábbi híreknek megfelelően középen helyezkedik el, a kijelzőben.

Ilyen lehet a Note 10

Azt persze fontos tisztázni, hogy mindez csak prototípusokból derült ki, a végleges modell még változhat. A jack csatlakozó és a beszédhangszóró hiánya viszont már többször is megerősítésre került, tehát ezek elég biztosra vehető infók.

A Galaxy Note 10 és a Note 10 Pro bemutatója a legutóbbi információk szerint augusztus 7-én lesz, és ekkor debütálhat a Samsung új csúcstabletje, a Galaxy Tab S5 is, mégpedig Snapdragon 855 processzorral.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid