Kapásból háromféle notch érkezik a Samsung mobilokra

0

Amennyiben te sem vagy a szenzorszigetes megoldások rajongója, úgy egy rossz hírt kell közölnünk a számodra, ugyanis a “hagyományos” kijelzők utolsó bástyája, a Samsung, hosszú küzdelem után bár, de végül elesett. A dél-koreai gyártó készen áll adoptálni notch-os megoldást, ráadásul rögtön háromféle verzióval is készülnek.

Sajnos ez már nem a pletykák világa, ugyanis az idei Samsung Fejlesztői Konferencián jelentették be, hogy több különböző notch dizájnt szeretnének bevezetni a jövőben. Az itt látható képen meg is lehet tekinteni ezeket a megoldásokat. Az első az Infinity-U, a második az Infinity-V, míg az utolsó az Infinity-O elnevezést kapta.

Mint látható, a nevükben található betűk alakját viselik, az U és a V hagyományosabb szenzorsziget kiépítések, míg az O tulajdonképpen egy lyuk a képernyőn, ráadásul nem is közepén, ami a szimmetrikus elrendezések kedvelőit még jobban elriaszthatja. A New Infinity pedig egy negyedik megoldás, amely egy szenzorsziget és keret nélküli megjelenítőt vizionál, de minden bizonnyal ez csak jóval később valósul majd meg.

Akárhogy is, a Samsung notch nélküli korszaka lezárult, hamarosan jönni fognak a szenzorszigettel ellátott készülékek. Nem is tudjuk, mit mondhatnánk…

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid