Nem fogod elhinni – ezek voltak a világ legnépszerűbb jelszavai 2018-ban

0

A legtöbb esetben egy jelszó választja el személyes adatainkat a haszonleső és rosszindulatú hackerektől, ám az embereket úgy látszik, ez a legkevésbé sem zavarja. Bár a legtöbb weboldal, internetes felület, közösségi portál figyelmeztet, ha nagyon gyenge jelszót választunk, ez nem gátolja meg a felhasználókat abban, hogy iszonyatosan béna, és könnyen feltörhető szavakat válasszanak adataik, profiljaik védelmére. Mutatjuk az idei legröhejesebbeket!

A jelszó menedzsmenttel foglalkozó alkalmazásokat készítő SplashData végzett egy gyűjtést a legnépszerűbb jelszavakból, és lesújtó eredmények születtek. Nem fogjátok elhinni, de idén már az ötödik éve a legnépszerűbb jelszó az “123456”, míg a második helyezett kétes dicsősége a “password”-öt, vagyis a jelszót illeti. A listán a világ száz legnépszerűbb jelszava található, és ez a kettő volt idén a legpopulárisabb.

A már említett két leghülyébb jelszó 2017 óta amúgy még kedveltebb lett, de az utánuk következők sem sokkal jobbak, szintén numerikusak, olyan frappáns ötletek, mint az “123456789” vagy az “111111”. A sort olyan kreatív megoldások folytatják, mint a “sunshine” (napsugár), a “princess” (hercegnő), de volt köztük olyan is, mint a “donald”, a “football” és a “monkey” (majom).

Persze jöhetne a jogos kérdés: a SplashData miként derítette ki ezeket a jelszavakat? Az idei év elemzése egy olyan adatbázison alapul, ami 5 millió kiszivárgott jelszót foglalt magában. Miközben a cégek sokszor maguk sem tesznek meg mindent a felhasználók védelméért, addig ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt a saját személyes szférájukra. Érdemes lenne megerőltetni magunkat kicsit jobban, mert a végén komoly kárunk származhat az ilyen ciki és egyben hanyag jelszóválasztásból. No persze, akinek nem inge…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid