Nem fogod elhinni, miből készülhetnek a jövő telefonos kijelzői

0

Miközben a telekommunikációs világ azon ügyködik, hogy flexibilis üveggel boríthassa a hajlítható kijelzős mobilok képernyőjét, addig egy kutató átlátszó faanyagot hozott létre, amiből többek között kijelzőket is lehet majd gyártani okostelefonokba.

Eléggé hihetetlennek tűnhet, de a Forest Products Laboratory kutatója, Junyong Zhu, a Marylandi és Coloradói Egyetem kollaborációjának keretében létrehozott egy átlátszó faanyagot, amiből a későbbiekben sok más egyéb mellett okostelefon kijelzőt lehet majd készíteni. A kutatócsoport balsafát használt alapanyag gyanánt, amelyet aztán szobahőmérsékletű oxidáló fürdőnek vetettek alá, ez pedig szinte teljesen átlátszóvá varázsolta a végeredményként kapott matériát. Ezután a faanyagot polivinil-alkohollal – ez egyfajta polimer – töltötték meg, ami még üvegszerűbbé, még átlátszóbbá tette azt.

Az átlátszó fa rendkívül érdekes tulajdonságokkal rendelkezik. Sokkal tartósabb és könnyebb, mint a hagyományos üveg, és – most kapaszkodj meg – hajlítható is. Állítólag az új anyag sokkal jobban bírja a fizikai behatásokat és az esést, mint az üveg, de még mindig nem ez, vagy az előbb sorolt jellemzők tehetik igazán vonzóvá a technológiát. Az átlátszó fa legjobb tulajdonsága ugyanis az, hogy rendkívül olcsón gyártható.

Ez az üveg valójában fából készült. A Forest Products Lab kutatási munkájának köszönhetően a technológia sokat lépet előre, és később számos helyen alkalmazhatják majd.

A kutatók jelenleg az átlátszó fa építőipari felhasználhatóságát vizsgálják, mivel annak hőszigetelési tulajdonságai ideális alapanyaggá teszik például ablakok gyártásához, de az is lehetséges, hogy az autóiparban is megjelenik az új találmány. A fentebb már említett jellemzői miatt pedig szinte egyértelmű, hogy előbb vagy utóbb valamelyik gyártó telefonok kijelzőjében is hasznosítani fogja az átlátszó fát, bár ez a nap valószínűleg nem mostanában virrad fel. Ilyen remek felfedezések és hírek mellett már csak egy dolog hiányzik: az a bizonyos áttörés az akkumulátor technológiában, amire már hosszú évek óta várunk…

Forrás, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid