Nem fogy jól az Essential Phone

0

Az Essential Phone már azóta kiemelt figyelmet élvez az okostelefonok rajongóitól, mióta csak bemutatták a csúcskészüléket. Az ok fölöttébb egyszerű: a telefont egy olyan cég gyártja, amelyet Andy Rubin alapított, akit szokás az Android atyjának is nevezni. Sajnos azonban a komoly hardveres felszereltség és a jól csengő név ellenére sem képes az Essential Phone kielégítő eladási számokat produkálni – állítják az elemzők.

A szakemberek szerint a készülékből alig 5 ezer példány fogyott el annak startja óta, ami egyébként szeptember 9-én volt. Ha a BayStreet Research számai stimmelnek, akkor tényleg elég alacsony az érdeklődés Andy Rubin okostelefonja iránt. Ennyi értékesített mobil abszolút nem számít jó eredménynek, hiszen például a OnePlus One is elérte rövid idő alatt a félmilliós eladott példányszámot, a kezdeti nehézségek ellenére. Persze az Essential Phone is késett.

Nyilván azt hozzá kell tenni, hogy a One szinte a gyártási költség árán volt kapható, és elég komoly felhajtás volt körülötte. Ehhez képest Andy Rubin okostelefonja elég drága, 700 dollár már egy csúcskategóriás készülék esetében sem mondható kevésnek. Ráadásul az Essential Phone kizárólag a Sprint nevű amerikai szolgáltatónál kapható, ami az Egyesült Államok legkisebb operátora, ezen felül csupán Kanadában lehet megvenni a készüléket. Hivatalosan is bejelentették az európai forgalmazást, de egyelőre nem tudni, hogy abból mikor lesz valami.

Jelen állás szerint a cégnek igencsak fel kell kötni a gatyát, és muszáj lesz újragondolnia az egész üzletpolitikáját ilyen eredmények mellett. Jobbnál jobb csúcstelefonok debütáltak mióta az Essential Phone bemutatkozott, és bizony még a következő hónapra is várunk néhányat, így aztán csak egyre nehezebb lesz a startup helyzete.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid