Nem kap újabb haladékot a Huawei

0

A Huawei májusban került fel az úgynevezett “Entity List”-re, amely azt jelenti, hogy a kínai vállalat nem kaphat amerikai fejlesztéseket, technológiákat, csak külön engedéllyel. A fennakadások elkerülése végett azóta kétszer adott haladékot az USA, harmadszorra azonban már nem fogják ezt megtenni a hírek szerint, így teljesen megszakadhat a kapcsolat.

A májusi tiltás utána mindössze pár nappal meg is kapta az első 90 napos haladékot a Huawei, de ez nem jelentett teljes felmentést, csupán a már meglévő készülékekhez kaphatott alkatrészeket, támogatást a kínai gyártó, újabbakhoz nem. Ez augusztusban járt le, majd egy újabb 90 napos haladékot jelentett be az USA kereskedelmi hivatala, ami jelenleg is tart. Így bizonyos technológiákat, fejlesztéseket még biztosíthatnak az amerikai vállalatok, de például a Mate 30 mobilok már nem tudtak licencelt Androiddal megjelenni, tehát nem lehetnek rajtuk gyárilag Google-szolgáltatások (ugyanis ezek már a tiltás utáni készülékek, amikre nem vonatkozik a felmentés).

A mostani halasztás novemberben jár le, addig el kell, hogy rendezze a Huawei az ügyeit, és fel kell készülnie a teljes tiltásra. Az ilyen ideiglenes haladékok általában nem tartanak örökké, csak arra szolgálnak, hogy enyhítsék az átállás hatásait, és megakadályozzák, hogy a hirtelen változások piaci zavarokat okozzanak – mondta Rob Strayer, az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára. Éppen ezért nagy valószínűséggel nem lesz újabb halasztás.

Az USA továbbá fontolgatja, hogy azokat az országokat is szankciókkal sújtsa, amelyek a Huawei 5G-s fejlesztéseit, eszközeit használják. Magyarországot külön kiemelik a hírekben, ugyanis meglehetősen szoros a kapcsolat Kínával, és a Huawei-re fontos stratégiai partnerként tekint a kormány.

Forrás: Bloomberg, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid