Mégis jöhet az Essential Phone 2

0

Emlékeztek még az Android ősatya, Andy Rubin által alapított Essential vállalatra, ami anno az Essential Phone-nak köszönhetően került köztudatba, és hozzájárult ahhoz, hogy a szenzorsziget intézménye elterjedjen az okostelefonos világban? Amikor már azt hittük, hogy a cég eltűnt a ködben, hirtelen olyan hírek érkeznek, hogy a csapat él és virul, sőt, ha minden igaz, újabb okostelefonon dolgoznak.

Az XDA Developers csapata nemrégiben egy hivatalos megerősítést kapott a cégtől, mely szerint egy új készüléken dolgoznak, sőt, ez a rejtélyes eszköz már a tesztelés korai fázisában van. Az Essential munkatársai azt is hozzátették, alig várják, hogy újabb részleteket osszanak meg a nagyközönséggel. Az XDA korábban már talált bizonyos nyomokat, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az Essential munkálkodik valamin boszorkánykonyhájában, és egy kis utánajárás után kiderült, ez a bizonyos valami egy okostelefon lehet Android Q rendszerrel és Qualcomm Snapdragon 730 lapkakészlettel. Ha ez kiábrándító számodra, ne feledd, lehet, hogy a chipsetet mindössze tesztelésre használták, na nem mintha a 730-okban nem lenne elég kraft.

“De szép is ez a mobil, csak az a fránya notch ne volna”

Egyelőre nem tudni, milyen szerkezet áll a háttérben, még akár az is kiderülhet, hogy egyáltalán nem telefonról van szó, bár ez kevésbé valószínű. Utoljára tavaly lehetett híreket hallani a cégről, állítólag egy mesterséges intelligencia mobilon dolgoztak, ami magától képes válaszolni üzenetekre, önállóan végrehajt feladatokat, de aztán később ezeket az értesüléseket nem erősítették meg, igaz, cáfolni sem cáfolta senki. Olyan szóbeszéd is volt, hogy kijelző mögé integrált kameramodult kap a következő Essential készülék, ám aztán mások aratták le ezeket a babérokat.

Essential Phone 2 koncepció, kijelző mögé rejtett előlapi kamerával

Amúgy ha kicsit visszagondolunk, az Essential Phone nem lett igazán nagy siker, habár kétségkívül egyedi masina volt. Sajnos a gyártó ceruzája elég vastagon fogott az árazáskor, és ezen már a későbbi akciók sem segítettek, sokak szerint a kamera sem volt valami nagy szám, szóval nem volt épp gondtalan a telefon karrierje. Ugyanakkor nagyon igényes volt az anyaghasználat, amiben kerámiából és titánból is akadt bőven, a rendszere pedig egy szinte teljesen módosításoktól mentes Android disztribúció volt, ami pontosan olyan tempóban kapta a frissítéseket, mint ahogyan a Google közzétette azokat. Sőt, az Essential Phone egyike azon modelleknek, amelyek már most Android 10-et futtatnak, ami nem kis fegyvertény egy olyan okostelefontól, ami elvileg “megbukott”, és immáron több, mint két éves. Szerintetek min dolgozik Andy Rubin csapata? És vajon az a rejtélyes készülék elhozza végre nekik a várva várt sikert? Írjátok meg kommentben!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid